Dr. Karácsonyi János: Szt. Ferencz rendjének története Magyarországon 1711-ig (Budapest 1923)
I. Könyv. A marianus ferenczrendűek tartománya
ban a legtöbb jövedelmet a lelkészek a temetkezésért járó különféle dijakból kapták. Már 1378-ban roppant erősen panaszkodtak a marianus ferenezrendűek a plébánosok erőszakoskodásai miatt. Aza követ, akit bizonyára az öreg királyné küldött ez év elején Rómába XI. Gergely pápához, azt terjeszté elő, hogy vannak olyan plébánosok, akik a ferenezrendűek egyházaiba temetkezni óhajtók holttesteit erővel a plébánia egyházába vitetik és addig tartják ott, mig a misemondás ideje elmúlik és igy a ferenezrendűek a mise alatt szokásos ajándékokat elvesztik. Vannak, akik a betegeknek csak oly feltétel alatt szolgáltatják ki a szentségeket, haa plébánia-egyházakba temetkeznek és még a szent ostyát sem adják oda, ha ezt meg nem igérik. Ha pedig mégis kapnak valami ajándékot a ferenezrendűek, pedig azt eladniok nem szabad, abból mégis a törvényes részt (az érték negyedét) akarják, sőt még az alamizsnából is részt kérnek. A pápa nem tudott jobb módot az ily kapzsiságból származó botrányos visszaélések meggátlására, mint hogy az esztergomi érseknek, az olasz származású Surdi Jánosnak irt 1378. január 19-én és felszólította őt, hogy keljen a szegény ferenezrendűek védelmére. 1 De Surdi János érsek még ez évben meghalt és a támadások meg nem szűntek. Mint a magyar provinciális 1399-iki panaszából, értesülünk a plébánosok, bár belenyugodtak abba r hogy, aki akar, a ferenezrendűekhez temetkezzék, még mindig ragaszkodtak ahhoz, hogy a plébánia egyházba is elvitessék a holttest és a halotti szertartásokat ott is elvégezzék. Még mindig követelték, hogy a temetéskor fölajánlott tárgyak értékének negyedét nekik adják, sőt most megtoldották azzal, hogy a megölt ember temetésekor szokásos nagyobb dij a plébánia szentelt földjéért megfizettessék. Mert bármennyire tiltották is a pápák, mindig divott Magyarországon az a rossz szokás, hogy akár a hatóság öletett meg valakit, akár meggyilkolták, azért a rokonnak a temetés előtt nagy pénzt, 1 márka ezüstöt kellett lefizetnie. IX. Bonifácz 1399. junius hó 18-án kelt levelében ezen r Szent-Ferencz fiaira annyira sérelmes visszaéléseket eltiltotta s 1 Kósa: Collectanea I. 137—38. 11.