Dr. Karácsonyi János: Szt. Ferencz rendjének története Magyarországon 1711-ig (Budapest 1923)

I. Könyv. A marianus ferenczrendűek tartománya

megengedte, liogy aki a ferenczrendűeknél óhajt temetkezni, odavihető legyen anélkül, hogy előbb a plébánia egyházba szál­lították, vagy valami dijat érte fizettek volna. Kijelentette, hogy, ha valaki Szent-Ferencz fiainak akár életében, akár halálos ágyán kelyhet, keresztet, beteglátogató szelenczét, ereklye-mutatót, ampolnát, oltárdiszítéshez szükséges vagy egyéb papi ruhát aján­dékoz, abból semmit kiadni nem tartoznak. 1 Azonban a konstanczi zsinat zavaros idejében újra elkezd­ték a plébánosok a maguk jogait követelni és a területükön el­hunyt híveket nem engedték a ferenczrendűeknél eltemetni, ha csak előbb a plébánia egyházakba nem vitték. Ott azután ismét elővették a régi fogást és addig tartották ott, mig a misézés ideje el nem mult. A magyar ferenczrendűek tehát jogaik védel­mére újra az apostoli székhez fordultak és Y. Márton pápa 1425. május 10-ón kelt levelében a plébánosok erőszakoskodásának kikerülése végett úgy intézkedett, hogy annak holtteste, aki a ferenczrendűeknél akar temetkezni halála után mindjárt a ferenczrendűek egyházába vitessék, ott tétessék ravatalra és úgy végezzék el fölötte a halotti szertartásokat. 2 Ezt a pápai intéz­kedést 1434. márczius 10-én az esztergomi érseki helytartóval a,z esztergomi guardián, 1434. április 10 én pedig András test­vér, az egri kerület őre, az egri káptalannal átíratja, bizonyára azért, mert föl kellett mutatni a plébánosok és püspökök előtt s igy igazolni, hogy a náluk temetkezni óhajtók felett egyedül nekik van joguk a halotti szertartásokat végezni. 3 Több izben keletkezett irigység a plébánosok szivében azért, mert látták, hogy a hívek a ferenczrendűeknél végzik szent gyónásaikat és ez arra a vakmerő híresztelésre vezetett, hogy a ferenczrendűeknek nincs is joguk a gyónások hallgatására és föloldozásuk érvénytelen. — 1396-ban meg kellett a magyar ferenczrendűeknek az apostoli széknél erősíttetniük azt a pápai rendelkezést, amely nekik a gyóntatásra teljes hatalmat ad ós ezt a levelet 1410-ben Ulrik pozsonyi guardián újra átíratja. 4 Nem tagadható azonban, hogy egyes túlbuzgó ferenczrendűek néha szintén követtek el sértést a plébánosok jogai ellen. 1402.-ben 1 Monumenta Vaticana S. I. T. IV. 115. 1. 2 Kósa : Collectanea I. 138-39. 11. 3 A ferenczrendűek pozsonyi levéltára Lad. XXXVI. nr. 16. és nr. 3. 4 A ferenczrendűek pozsonyi levéltára Lad. XXXVI. nr. 2.

Next

/
Oldalképek
Tartalom