Dr. Karácsonyi János: Szt. Ferencz rendjének története Magyarországon 1711-ig (Budapest 1923)
I. Könyv. A marianus ferenczrendűek tartománya
e két falut és a kolostor épületének helyreállítására fordították az árát. Ez ellen meg a prímásnak, Pázmány Péternek volt kifogása. Nem az, hogy eladták, hanem az, hogy világi embernek adták el, mert a magyar törvények szerint egyházi vagyont világi kézre juttatni nem szabad. Fel is hatalmazta ennélfogva akármelyik egyházi intézményt, hogy azokat magához válthassa. 1 Ennek, mint alább látjuk, nem volt sikere. Mióta a tótországi végek kapitányai és hadnagyai katholikusok voltak (1600 óta) a varasdi ferenezrendűek mindinkább többet tehettek szerzetük érdekében. Megnyerték az ott állomásozó kapitányokat, hadnagyokat ós ezek közülök választották ki a katonák lelki vezetőit. A katonák lelki gondozása végett mentek azután Körösre, Kapronczára és kaptak ott új kolostorokat, de a varasdi kolostor tagjai is kérték pártfogásukat. Könnyebben mentek ki gyűjteni és így neki bátorodva 1617-ben hozzáfogtak a kolostornak tőből való újjáépítéséhez. Talán nem is tudták volna befejezni, de Trautmansdorf Zsigmond kapitány megsegítette őket, de nem egészen ingyen és önzetlenül. El kellett ugyanis adniok Trautmansdorf Zsigmondnak régi, még IV. Béla királytól kapott s nagynehezen visszaszerzett birtokukat Alsó-, Felső-Kocsánt (Kucsánt), mert Trautmansdorf e falvakat a Varasdra telepített jezsuiták eltartására szánta. Mielőtt azonban Trautmansdorf igéretét egészen beválthatta volna, meghalt. Erre 1632 elején Kirinies Gábor, az akkori guardián Esterházy Miklós nádor előtt az eladást visszavonta, a falvakat visszafoglalta s a nádortól parancsot szerzett, hogy a ferenezrendűeket a visszafoglalás miatt ne bántsák, hanem a falvakat zár alá helyezzék. 2 Később mégis kiegyeztek a jezsuitákkal s odaadták a falvakat, mert már 1633-ban új, hatalmas torony építéséhez fogtak. 1650-ben pedig lerombolták a régi templomot és új hatalmas templomot kezdtek építeni s azt 1657-ben be is fejezték. 3 Az új egyház fölszentelésekor a varasdi kolostor tagjai már nem tartoztak a mariánusok csoportjához. Épen ők, a varasdiak voltak fő szószólói a különválásnak ós azt 1655-ben elérték. 1 Pázmány Péter levelei I. 725. 2 Országos levéltár. Acta eccl. f. 49. 3 Schematismus provinciáé s. Ladislai 18G5. 14.