P. Dr: Dám Ince, O. F. M.: Ferences szemmel (Gyöngyös 1943)

Ferenc, Aureolus Péter, Aquila Péter, vagy ismer­tebb néven, Scotorellus. Ebben a környezetben ter­mészetes helyet kap Halési Sándor, Szent Bonaven­túra és a bonaventúrai elemek utolsó nagyarányú egyesítője, Richardus a Mediavilla. A Stellarium és Pomerium s a Rosarium párhuzamos helyei igazolják, hogy Pelbárt is Scotus és Szent Bonaventúra egyesí­tésén fárad. A Doctor Subtilis tanaiból egy világért sem enged, azonban a skotista tanok számtalanszor Szent Bonaventúra kenetes fogalmazásában hangza­nak el. Akárhányszor azt találjuk, hogy Pelbárt u. a. a tant beszédekben Szent Bonaventúra v. Richardus, a Rosariumban pedig a skotisták, főkép Vorillon sza­vaival adja elő. Annyira, hogy a lelőhelyek megneve­zésénél a beszédekben legtöbbször csak Bonaventúrát jelöli meg s a skotista teológusok csak a Rosariumban csatlakoznak melléje. Ügy tetszik, Pelbárt kitűnő sikerrel valósította meg a ferences tológiának azt a rég áhított szintézi­sét, mely a bonaventúrai elemeket szerencsés össz­hangba hozza a skotizmussal. Pelbárt szintézisének az az érdekessége, hogy rendíthetetlen skotista s mégis állandóan Szent Bonaventúrát halljuk ajkairól. 1 1 Ki tudja ...? Tán az egész és egy ferences iskola atyját tisztelte benne s úgy tudta, hogy Scotus és Bonaven­túra egyek és a Subtilis Doctor csak dialektikai ki­csiszolója annak, amit a szeráfi Doctor tanított. 1 2 subtilissimus is suis dictis, ut patet per totum ubicumque allegatus est hoc libro. Tum quia verius scripsit iuxta sen­tentiam Scoti per omnia. Tum quia opinionum diverticula magis exquisite et luculentius alia omnia necessaria explana­vit brevius etc. 1 1 A fentiek igazolására hasonlítsuk csak egybe egy ki­sebb témakörnek, pl. a kegyelemtannak párhuzamos helyeit: Pom. Pars Paschalis S. XXXIX. N. — Ros., II. Gratia § 31.; Ibid., L—O — Ibid., § 24—33; Ibid., R. secundo — Ibid., § 19.; Ibid., S. XL. Z — Ibid., § 37.; Ibid., S. XLII. H — Ibid., § 21.; Ibid., G — Ibid., § 22.; Ibid., L — Ibid., § 35.; Ibid., S. XLIII. T— Y — Ibid., Praedestinatio § 9. 1 2 Pelbártnak Okkám Vilmoshoz való viszonyára vonat­kozólag a leghatározottabban kell visszautasítani minden oly

Next

/
Oldalképek
Tartalom