P. Gemello Á. O. F. M.: Franciskanizmus (Budapest 1933)

HARMADIK FEJEZET. Szent Ferenc és korunk

Hogy meggyőzhető legyen ez a lelki zsugoriság, amely fél Isten beözönlésétől, Szent Ferenc a helyett, hogy Isten haragjával fenyegetne, arról győz meg, hogy mind bennünk, mind pedig rajtunk kívül minden őt illeti. Semmi óhajtott jó nem jöhet mástól, mint csak tőle; ha valamely teremtményt szeretünk, a legbiztosabb módja, hogy nem veszítjük el, ha Őbenne szeretjük; a mi felajánlásunk, bármily nagynak is tűnjék fel, inkább látszólagos, mint való, sőt már az is az ő ajándéka, mert semmit sem adhatunk Neki, amit ő el nem vehetne tőlünk, vagy kedve szerint nem öregbíthetne bennünk. A ferences aszketika alkalmazva Szent Ágoston gondolatát; „Szeress és tedd, amit akarsz", nem annyira az elhagyott dolgokat fontolgatja, mint inkább Istent, akit akar szeretni. Nem a kizáró érzületekről elmélkedik, kanem a hódító szeretetről. Minden vágyát az Úrra összpontosítja és minden más gondolati és szinte önkéntes kiválasztás útján csak másodrendűvé válik. A lemondást meggondolni és azt elhatározni nehéz gyakorlat, amely az érzéki dolgokhoz köt és megkeseríti a vágyódást az elszakadás nyugtalanító gondolatában. Első a szeretet, aztán a lemondás; a lemondás a szeretet következménye, csak későbbi keletű a fennköltebb szeretet. Ezzel magyarázhatjuk, hogy a ferences aszkézis nem mogorva és erőszakos jellegű. Ez a mondott okból következik, de másból is: nem viszi Istent a természettel és az élettel súrlódásba. Ha a dolgok az ő művei, kötelességünk azokat szeretni, majdnem mint Istent és Istennél is jobban; ha az események Isten megengedései, akkor méltó, hogy azokban résztvegyünk, de azért, hogy védjük az isteni jogokat, nem pedig saját érdekeinket. Másrészről az a ferences mód, ahogy a ferences a véges dolgokban szemléli a végtelen szépséget és minden teremtményben Isten nyomát fedezi fel, éppen nem az immanentizmus előfutárja, amint valaki eszményiesen kiakarja következtetni, hanem közvetlen összefüggésben áll az exemplarizmussal és közvetve a Krisztus-Közvetítő és Krisztus-Király eszméjével. Úgy látszik Szent Ferencet, az Ő hírnökét a szeretett Szent János-féle szenvedély uralja: In mundo erat, et mundus per ipsum factus est, et mundus eum non cognovit. In propria venit, et sui eum non receperunt. A Christocentrikus