Szilágyi Mária: Domeniul de la Jimbolia - Das Landgut von Hatzfeld - A Zsombolyai uradalom (Székesfehérvár, 2016)

A Csekonicsok - Neves családtagok

Szilágyi Mária - Anica Draganió DOMENIUL DE LA JIMBOLIA | DAS LANDGUT VON HATZFELD | A ZSOMBOLYAI URADALOM Báró Csekonics Pál fia, Csekonics József tábornok szintén hűen szolgálta a császári családot. A lótenyésztésért, a hazai lóállomány fejlesztéséért, nemesítéséért valamint a hadsereg lóval való ellátásáért, később élelmezéséért volt felelős. Sokáig tanulmányozta a lótenyésztést, majd egy tervet készített a Monarchia lótenyésztésének előmozdításához. Célja a lóállomány javítása és nemesítése volt. A terveket a császárnak, II. Józsefnek is beterjesztette. Ennek köszönhetően 1784. december 20-án megalapították a Mezőhegyesi Királyi Méntelepet, amelynek létrehozásában nagy szerepe volt Csekonics Józsefnek. Ezzel a tettével bevonult a Monarchia történetébe is. Az ő javaslatára vásárolták meg a Bábolnát 1789-ben, és alapítottak itt újabb ménesbirtokot (ESTÓK, 2008.61., HORVÁTH, 1868.204.). A gimnáziumot Kőszegen végezte, majd a bécsi Löwenburg-féle konviktusban folytatta tanulmányait. Őrnaggyá 1787-ben, vértes alezredessé 1789-ben nevezték ki, 1790-ben ezredesi rangot kapott, 1806-ban pedig tábornokká léptették elő. Szolgálataiért megkapta a Magyar Királyi Szent István Rend kiskeresztjét is (SZINNYEI, 1891. 130.). A lótenyésztésről szerzett tapasztalatait könyv formában A lótenyésztés gyakorlati alapelvei címmel adta ki 1818-ban Pesten, eredetileg német nyelven. A hatalmas zsombolyai birtokot Csekonics József 1790-ben vette bérbe, majd 1800-ban meg is vásárolta azt, megalapozva ezzel egy virágzó gazdaság jövőjét (MNL FML XIII. 5. 8. d. 1.). A gazda­ság felvirágoztatásának egyik első lépéseként József báró benépesítette az uradalom területét. Több új települést alapított, valamint élesztett újjá, ahová különböző nemzetiségű, főként német ajkú lakosságot telepített. Ő volt az, aki elsőként járult hozzá a Csekonics-kultusz megteremtéséhez. A báró hosszú betegség után, szélütés következtében 1824-ben hunyt el Pesten, 67 éves korában. A Vasárnapi Újság című közéleti hetilap a magas kort megért emberek közé sorolta (Vasárnapi Újság, 1865. 36. sz.). Csekonics Józsefet katonai kísérettel vitték a Soroksári utcáig, majd onnan Zsombolyára szállították, és az elsődleges családi kriptában helyezték örök nyugalomra, Zsombolya régi temetőjében, a Kálvária-domb alatt (ROOS, 2012. 152.), később egy mellszobrot emeltek tiszteletére a téli kastély kertjében. Első feleségétől, Tempel Katalintól négy gyermeke született, Karolina, Leopoldina, Erzsébet és József, az egyetlen fiúörökös, aki azonban fiatalon elhunyt. Bállá Károly jogász egy költeményt írt hozzá 1814-ben, Gyászdal néhai Csekonics József ifjú úr emlékezetére címmel. Első felesége halála után nőül vette pribéri Jankovich Júliát (Julianna), tőle született fia, János, aki továbbvitte a családi gazdaságot. Jankovich Júlia volt a pesti Jótékonysági Asszonyegyesület elnöke. 1835-ben, 53 éves korában hunyt el sárgaság következtében, a zsombolyai családi sírboltba temették el. loan Csekonics (1809-1880), filantropul modest | Csekonics János (1809-1880), der bescheidene Wohltäter | Csekonics János (1809-1880), a szerény jótékonykodó loan (Johannes) Nepomuk Adamus Edmundus Eugenius Csekonics, al doilea fiu al baronului Iosif Csekonics, a păşit foarte repede pe urmele tatălui său, deoarece fratele său losif a părăsit devreme lumea celor vii. A făcut studii de drept la Budapesta, apoi a plecat în călătorii de studiu în Italia şi în Anglia, pentru a cunoaşte sistemul agriculturii de acolo (CIOBANU-TONŢA, 2013. 60). După acestea şi-a dezvoltat cu succes moşia, a reformat agricultura Banatului; pe lângă aceasta, a participat la viaţa politică a ţării, a fost judecător de tablă regală al comitatului Timiş. Influenţa familiei Csekonics era tot mai însemnată, membrii săi având întotdeauna un cuvânt greu în deciziile importante survenite în viaţa comitatelor Timiş şi Torontal. loan, precum şi mama sa, Julianna Jankovich, văduva baronului losif, au purtat pentru întâia oară titlul nobiliar de Jimbolia şi de ianova, care le-a fost conferit de împăratul Francisc I în 1833, după ce au cumpărat moşia de la Ianova. în anii 1830, loan Csekonics, asemenea tatălui său, a făcut mult pentru creşterea cailor, fiind totodată participant activ al concursurilor hipice, lată cum scrie despre acestea revista politică şi de viaţă publică a comitatului Torontal, Torontói: „Contele loan Csekonics a fost unul dintre bărbaţii sportivi din Ancient Regime, care alături de contele István Széchényi, contele György Karolyi, 28 FAMILIA CSEKONICS | DIE FAMILIE... | A CSEKONICSOK

Next

/
Oldalképek
Tartalom