Bödő István: Tordas - Fejér Megyei Levéltár közleményei 34. (Székesfehérvár-Tordas, 2014)
Bödő István: Földesurak szolgálatában
Tördas az 1767-ben bekövetkezett tűzvész, amikor a faluban 18 ház, az evangélikus oratórium és papiak, valamint a tanító háza is leégett.107 Az úrbéres szolgáltatások rendezetlensége nemcsak Tordason okozott problémát, a földesúrnak járó szolgáltatások mértéke helyenként jelentős eltérést mutatott. A helyzet odáig fokozódott, hogy 1765-1766-ban több helyen is földművesek által kezdeményezett zavargásokra került sor a súlyos terhek miatt. Mária Terézia királynő (1740-1780) józan belátással felismerve, hogy „etetni kell a juhot, ha nyírni, fejni akarjukaz úrbéres terhek országos egységesítésének előmozdítására országgyűlést hívott össze. Miután a magyar rendi társadalom „magánügynek" tekintette a földesúr és a jobbágy közötti viszonyt, elhárította az uralkodóval történő együttműködést. Mária Terézia így - akaratának érvényt szerezve - 1767-ben rendeleti úton szabályozta a kérdést úrbéri pátensében, ezzel egységesítve a jobbágyság földesúri terheit. A jobbágytelkek mértékét és az úrbéres szolgáltatásokat szabályozó felmérésre Tordason 1768. április 11-én került sor Marich Tamás Fejér vármegye szolgabírája vezetésével. A kérdésekre a falubeliek nevében Vagala Márton bíró, Kosztelánszki János törvénybíró, Erdélszki Mátyás, Valentsik Márton, Stitza György és Császár György válaszolt. Elmondásuk szerint urbáriumuk nincs, az utolsó érvényben lévő szerződést még 1743-ban, Peyerl Erzsébettel kötötték. E szerint minden évben 200 forintot fizettek az uraság részére, valamint ősszel és tavasszal is 30 mérő alá való földet kellett megművelniük, ezenkívül évente 40 nap robotszolgáltatással tartoztak. A helységbelieknek 18 boglya szénát termő rétje volt, a legelőt viszont közösen használták az urasággal, azonban annak sok szarvasmarhája és birkája miatt szűkösen jöttek ki rajta. A tordasi gazdák szabad nádvágási joggal bírtak, minden évben 1500 kévére valót vághattak, erdővel viszont nem rendelkeztek. Szőlőt termesztettek a határban elterülő hegyen, a kocsmában fél esztendeig mérhették a bort. A mészárszéket szerződés alapján egész évben üzemeltették. Malom ekkor már nem működött a településen, őrletni a dunai malmokba jártak. Szántóik három kalkatúrában (nyomás) terültek el, kettőben kilenc-kilenc, a harmadikban hat pozsonyi mérőt vethettek el. Minden terményből kilencedet kellett adni, a gabona minden keresztje után pedig egy garas sarlópénzt fizettek. A roboton kívül a majorságban nap- számosi munkát is elláttak, amit az uraság nem ellentételezett megfelelően. Minden tordasi jobbágy szabad költözési joggal rendelkezett. 107 Uo. 1767. október 29. 50
