Bödő István: Tordas - Fejér Megyei Levéltár közleményei 34. (Székesfehérvár-Tordas, 2014)

Vitek Gábor: Fejér vármegye a történelem évszázadainak sodrában

Fejér vármegye a történelem évszázadainak sodrában

vidéken az önkényuralom idején nem érvényesültek, s az ország területe is 5 részre felosztva mint az összbirodalom egy-egy tartománya élte a maga tartományi életét. Az egész időszak alatt tehát az egykori magyar állam állami életet nem élt, állam- és kormányformája nem volt, ellenben része volt az abszolutista jellegű osztrák császárságnak, a centralizált monarchikus Ausztriai Birodalomnak. Sashegyi Oszkár az alábbiakban osztotta fel Magyarország politikai kormányzatának időszakát az abszolutizmus korában:

A) A birodalmi centralizmus kora

1. Alfred Windischgrätz kormányzata (1849 január-április)

2. A Bach-rendszer (1849 június-1860 április)

a) A katonai kormányzat időszaka (1849 június-1850 december)

b) A provizórium időszaka (1851 január-1853 április)

c) A definitivum időszaka (1853 május-1860 június)

3. Benedek Lajos kormányzata (1860 július-október)

B) Az októberi diploma kora

1. Az autonóm rendszer (1860. október 20-1861. november 5.)

2. A Schmerling-provizórium (1861. november 5-1865. június 8.)

3. A kiegyezés időszaka (1865. június 8-1867. március 9.)516

Mindamellett, hogy Magyarországot 5 tartományra osztották fel, magát

a megmaradt Magyarországot ismét 5 kerületre tagolták, amely egyúttal a vármegyei autonómia teljes megszűnését is jelentette. Az 5 magyarországi kerület igazgatási központja a Budán székelő helytartóság volt; a kerületek megyékre, a megyék járásokra tagolódtak. A kerületek élén főispánok álltak, a megyék élén megyefőnökök, a járások élén (fő)szolgabírák. Az igazgatást a bécsi belügyminisztérium irányította, és annak rendeletéit hajtották végre a kerületi, a megyei és a járási szervek, amelynek minden tisztviselője kinevezett császári hivatalnok volt, még a szolgabíró is. A vegyes járási hivatalok megszervezésének érdekében, kerületenként egy-egy szervező bizottságot állítottak fel. Ezek tagjait oly módon jelölték ki, hogy a „magyar elem" a bizottságot sehol se „majorizálhassa", és azok a nemzetségi területeken, ha alkalmas „bennszülötteket" nem találnak, inkább külső tartománybelieket javasoljanak, mint a magyar nemesség képviselőit. A hivatalnoki kar kicserélése azonban, különösen a magyarlakta területeken, korántsem volt olyan mérvű, mint az a köztudatban - irodalmi emlékek alapján - gyökerezett; a „Stuhlrichter''-ek nagy része ezután is a magyar nemesi családok

516 Sashegyi, 1965. 511. p.

253