Bödő István: Tordas - Fejér Megyei Levéltár közleményei 34. (Székesfehérvár-Tordas, 2014)

Czetz Balázs: Két "világégés" között

Tördas SZÖVETKEZETI SZIÍKHAZ-KULTÚRHA2 A KULTÚRTEREM BEJÁRATA BALOGH ELEMÉR SZOBRÁVAL HITEL­SZÖVETKE­ZET IRODA HELYISÉGt JÉGVEREM A TEJSZÖVETKEZET ÉPÜLETE (Közli: WÜNSCHER, 1943. 406. p) jegyzőkönyvből kiderül, hogy a település bírója Zsakó István lett, a testület tagjai pedig szinte teljes egészében megegyeztek a korábbi tanácstagokkal. A helyzet augusztus 13-án változott meg, ekkor a váli főszolgabíró a 3886/1919-es számú rendelet értelmében utasította a települést, hogy azok a képviselő-testületi tagok és elöljárók kötelesek a községi ügyek intézését átvenni, akik 1918. október 20-án működtek. Ennek értelmében az 1918. áp­rilis 20-án megválasztott korábbi bíró, Kiss István és a 19 képviselő-testületi tag vette át ismét a település vezetését.247 A régi-új testület augusztus 17-én ismét ülésezett, ekkor a főszolgabíró rendeletét ismertették, amely a korábban jelzett 3886/1919-es számú ren­deletén alapult, és amely az elöljárókon túl a jegyzőt (Puskás Jánost) és a segédjegyzőt (Kiss Károlyt) is visszahelyezte hivatalába. Ezen az ülésen bú­csúzott a településtől Farkas Sándor etyeki segédjegyző is, aki itt ragadta meg az alkalmat, hogy személyes megpróbáltatását a testület elé tárja. Far­kast az előző nap a váli főszolgabíró hivatalába berendelte és azzal vádolta, 247 Uo. 1919. augusztus 13. 104

Next

/
Oldalképek
Tartalom