Bödő István: Tordas - Fejér Megyei Levéltár közleményei 34. (Székesfehérvár-Tordas, 2014)
Czetz Balázs: Két "világégés" között
Két „világégés" között meg, hogy „a tanácskormány felépítésében tevékenyen részt vett megfeledkezve arról, hogy az csak pünkösdi királyság lehet a tanácskormánynak magát nagyon átengedte". Ezen túlmenően azzal a váddal is illették, hogy Puskás János korábbi jegyzővel szemben inkorrekten járt el, „lakásától megfosztotta, terményében megrövidítette, kenyerétől meg akarta fosztani és nyakát akarta törni”. A főszolgabíró megfenyegette Farkas Sándort, hogy a járásban többé semmi „existen- ciája" nem lesz és javasolta neki, hogy egy hónapon belül a járás területét hagyja el, vagy bűnvádi eljárást indítanak ellene. A képviselő-testület tagjai megdöbbenve vették tudomásul a korábbi jegyzőjük ellen felhozott vádakat és „Tordas község és a nép érdekében kifejtett érdemeiért egyhangúlag jegyzőkönyvi köszönetét" szavaztak meg neki, illetve kijelentették, hogy a vádak alaptalanok és ennek bizonyítására testületileg bármikor készen állnak.248 (Közli: Wünscher,1943. 408. p) A világháború, majd az azt követő forradalmak szenvedései után az 1920- as esztendők elején kibontakozó, Bethlen István miniszterelnök (1921-1931) 248 Uo. 1919. augusztus 13. HA.NCY& ALMÁSI BALOGH ELEMÉR SZOBRA Háttérben a kultúrterem bejárata 105