Bödő István – Czetz Balázs – Dakó Péter: Kisapostag története - Fejér Megyei Levéltár közleményei 33. (Kisapostag, 2013)
Bödő István, Czetz Balázs, Dakó Péter: Kisapostag, a „hídfalu”
Kjsapostag, a „hídfalu” Az M8-as autópálya kisapostagi szakaszán 2004-ben a dunaújvárosi Intercisa Múzeum megelőző feltárása során két külön lelőhelyre bukkantak. A Dunaidűlőben a nagyrévi kultúrához köthető leleteket (cölöplyukak, szemétgödrök, kevés kerámia és gyöngy) tártak fel. A másik lelőhelyen fellelt 110 sírból álló bronzkori birituális temetőt (hamvasztásos és zsugorított) a nagyrévi, a kisapostagi és a korai vatyai kultúrák népe használta. A két zsugorított temetkezés a nagyrévi kultúrához köthető, az egyik sírban 13 kerámiát találtak. A sírhelyeket két nagyobb csoportra lehet osztani: az egyikben az urnák csónak alakú formába rendeződnek, míg a másikban vonalas elrendezésben helyezkednek el. A kerámiák közül kiemelkedik két urna, amelyek közül az egyiket bekarcolt emberalakokkal, a másikat jelenleg még nem ismert mintával díszítették.21 Kisapostag és környéke a bronzkor után is említésre méltó szerepet kapott a történelemben. A római kor határvédelmében betöltött szerepe méltóvá teszi arra, hogy röviden áttekintsük ennek a korszaknak a főbb állomásait. A Duna vonala hosszú évszázadokon át képezett határvonalat a fejlett államszervezetben élő Római Birodalom és a harcos törzsi rend keretei között létező barbár népek között. Az alkalmazkodás, a birodalom által képviselt értékrend átvétele hosszútávon a Pannónia provincia félvad népeinek is hasznára vált. Ennek felismerése és elfogadása azonban hosszú és fájdalmas folyamat volt. A császárkori Római Birodalom expanziós törekvésének eredményeképpen újabb és újabb provinciák megalapítására került sor. Az Itália területén kívül elhelyezkedő, bekebelezett területeket provinciának nevezték, ezek száma időről-időre változott, a tárgyalt korszakban, azaz a második században azonban nagyjából negyven volt. A provinciák nagy része császári legátus irányítása alatt állt, akik általában meghatározott ideig, kettő-négy évig töltötték be tisztségüket. A helytartók ellenőrizték a provinciában állomásozó katonai erőket (légiókat, cohorsokat, alákat), ezen túlmenően pedig ellenőrzési jogkörük is volt a provinciában működő alacsonyabb közigazgatási egységek felett, mint például a városi önkormányzatok vagy törzsi egységek. A második század a provinciák életében a gazdasági prosperitás és a felemelkedés korszaka volt. Ebben az időszakban a városi szervezetek fejlődésével párhuzamosan nőtt a polgárjoggal rendelkező személyek száma is ezeken a területeken. Mai ismereteink szerint a későbbi Pannónia provincia területére i. e. 35-33-ban hatoltak be első alkalommal a római katonai alakulatok. A terület pacifikálása és a birodalomhoz csatolása közel sem zajlott le nehézségek nélkül. Az itt élő kelták (legjelentősebb törzsük a Duna-kanyarban élő eraviscus volt), illírek, pannonok, markomannok hosszú ideig ellenálltak a római hódítóknak és számtalan véres háborút kellett még a római légióknak megvívnia, mire a területen biztosíthatták a római fennhatóságot.22 A tartomány létrejöttének pontos körülményei, ideje még nem ismert, valószínűsíthető, hogy a térség Tiberius (14-37) esetleg Claudius (41-54) uralkodása idején kapta csak meg a provincia státuszt. A két császár uralkodásának 13
