Dakó Péter - Erdős Ferenc - Vitek Gábor: Fehérvárcsurgó története - Fejér Megyei Levéltár közleményei 31. (Fehérvárcsurgó - Székesfehérvár, 2004)

Ősi törzsök zászlainak árnyékában (Vitek Gábor)

as esztendőkben Csurgó vámszedőhely, s önálló plébániaként említik: „Thelinator de Chorgo. Plebanus excclesie parochialis de Chorgo". 1489-ben Csurgó Szapolyai István (1492-1499 között nádor) kezelésébe került. Egy 1498. évi oklevél igazolja a csurgóiak nyughatatlanságát, ugyanis az igariakkal együtt kiszabadítottak egy gonosztevőt a bodajki bíró, László Tamás házából, s magukkal vitték magánvagyonát is. Előzménye lehetett, hogy három esztendővel korábban László Tamás vezetésével három ízben is megverték Andrássá István bírót; kétszer saját bodajki birtokán, egyszer pedig a fehérvári hetivásárról hazafelé jövet. Ugyanitt szerepel, hogy - többek között a csurgóiak - a keresztesek Barch-i erdejének nagy részét kivágták s elhordták. A település 1519-ben is - az időközben II. (Jagelló) Ulászló (1490-1516) által Egerváry László és Kanizsay László részére elzálogosított - Csókakő várbirtokának részeként szerepel forrásainkban. Az ebben az esztendőben összeállított, csonka névjegyzék szerint egy-egy egész jobbágytelekkel rendelkező helyi lakos Tóth István, Szabó János, Kovács Simon, László András, Szabó Bálint, Molnár Pál, Thywissy András, Tóth István, Gergfy Miklós, Kiolok György, Ratholthy Imre libertinus (szabados, a földesúri szolgáltatások egy része alól mentes családfő), Zary Demeter szabados, Szabó Albert és Manko Gál. Az összeírás egyben rögzítette a jobbágyok földesúri szolgáltatásait is: Szent Márton napjára (november 11.) egy forintot, Szent Györgyre (április 24.) és Szent Mihálykor (szeptember 29.) tizenhárom-tizenhárom dénár készpénzt kellett leróniuk, karácsony ünnepére minden egész telek után egy csirkét és két kenyeret, farsangkor közösen egy pint (1,69 liter) vajat, két csirkét és egy sajtot, húsvétra pedig egy tábla szalonnát vagy helyette egy forintot, azonfelül fejenként két-két tojást illetve sajtot kényszerültek beszolgáltatni. A várnép szükségleteire ötszáz fej káposzta, földesúri kilenced (a termények és állatok után a földesurat 1351 óta megillető kilencedik tized rész) a borból és a búzából, egész telkenként két kereszt búza learatása, egy napi kaszálás és gyűjtés tette teljessé a természetbeni juttatásokat. A szolgáltatások teljesítése bizonyára nem ment zökkenőmentesen, ugyanis 1525. október 30án a fehérvári káptalan előtt két keresztes arról panaszkodott, hogy a Kanizsaiak csurgói jobbágyai nem fizették meg a keresztes konventnek a szerződés szerint a puszta használata fejében kialkudott mennyiségű káposztát. Három esztendővel később ugyanakkor a helyi úrbéresek panaszkodtak az őket ért „kölcsön- és adás-vételi" károsodás, valamint erőszakoskodás miatt. Mialatt birtokosai folytonosan cserélődtek, s egymással viszálykodtak, Csurgó történetében, lakóinak mindennapjaiban az alávetettség súlyosbodásának viharfelhői gyülekeztek: a birtokviszonyok bizonytalanná és kérdésessé váltak. Csakhamar megjelent a hódító, s az oszmán-török terjeszkedés a falu állapotát sem hagyta érintetlenül.