Dakó Péter - Erdős Ferenc - Vitek Gábor: Fehérvárcsurgó története - Fejér Megyei Levéltár közleményei 31. (Fehérvárcsurgó - Székesfehérvár, 2004)
Főúri nemzetségek címerei alatt (Vitek Gábor)
A térség a II. József-kori katonai térképen zelében mocsár terül el, amelyen egyáltalán nem lehetett átvergődni. Útvonalai megfelelő állapotúak, a települést körülölelő magaslatok uralják. Az 1780-as évtizedben uradalmi felmérés folyt a faluban, 1786-ban pedig a helytartótanács utasítására összesítették az úrbéri szerződések adatait. A felmérések eredményeképpen 1794-re született meg Csurgó „liber fundualis"-a, amely rögzítette a földesúr kezelésében található majorsági és a jobbágyok által használt földterületek elkülönülését. Úgy tűnik, a XIX. század beköszöntével, majd a reformkor időszakában - az imént említetteknek is köszönhetően - alaposan megváltoztak Csurgó számadatokban rögzített mutatói. Ez magyarázható a napóleoni háborúk gazdaságra gyakorolt - igaz csak átmeneti élénkítő hatásával, de más, országos eseményekkel is. Egyfelől a népesség lélekszáma, gazdasági összetétele változott. Ugyanakkor az országos tendenciákhoz is igazodva, s köszönhetően annak a körülménynek, hogy a jobbágyok