Dakó Péter - Erdős Ferenc - Vitek Gábor: Fehérvárcsurgó története - Fejér Megyei Levéltár közleményei 31. (Fehérvárcsurgó - Székesfehérvár, 2004)

Germánok és oszmánok szorításában (Vitek Gábor)

viselte. Sárvári udvara korának egyik szellemi központja; számos tudóst és írót - többek között Dévai Bíró Mátyást, Melius Pétert, Sylvester Jánost, Tinódi Sebestyént - támogatott. Feleségével folytatott bensőséges, meghitt levelezése páratlan emléke a kor magánéletének. A család címere kerektalpú címerpajzs kék mezejében két szál természetes náddal körbevett, vízből felszállni készülő arany koronás vadkacsa. A pajzsfőn sisakdísz, rajta háromágú nyitott aranykorona, amelyből a címerben leírt vadkacsa emelkedik. A címertakarók ezüst és kék színűek. A család jelmondata: „Sie Deus por nobis quis contra nos" (Ha Isten velünk, ki ellenünk). Két 1536. évi oklevél igazolja, hogy a csurgói jobbágyok tizenkét esztendeje bérelték a fehérvári keresztesektől „Zabaka-felde" birtokát, amelyért évente tizenkét cheter (egy cheter, azaz fehérvári mérő közel 480 liter) gabonát és hatszáz fej káposztát fizettek. Ekkor azért kényszerültek új szerződést kötni, mert Bakyth Pál a Rozgonyiaktól, illetve a Kanizsaiaktól elfoglalta Csókakő várát, s a várhoz tartozó csurgói jobbágyok nem fizettek bérleti díjat. A megállapodás szerint a beszolgáltatandó mennyiség megkétszereződött. Az oklevél szövege szerint Zabokához kaszáló is tartozott, amely korábban halastó volt. I. Szulejmán, a világhódító (1520-1566) török szultán 1541-ben foglalta el Buda várát, ezzel a Duna mentén elterülő falvak török kézre kerültek. A következő esztendőkben a szultán és hadvezérei sorra foglalták el azokat a várakat, amelyek Buda védelmét szolgálták a keresztény hadak ellen. Az 1543. évi előrenyomulás idején a török sereg - pacifikálva az útjába került erősségeket - Esztergomból kiindulva vonult végig dél felé, s elfoglalta a vidéket, majd szeptember 3-án Szulejmán bevonult Székesfehérvárra is. A török hódítók 145 esztendeig tartó uralma Fejér vármegyében Buda és Székesfehérvár elfoglalásával kezdődött, s ezzel kapcsolatosak azok a változások is, amelyek a fejlődést itt közel kétszáz esztendőre meggátolták. A meghódított részeken új, a magyar hagyományoktól merőben idegen közigazgatást vezettek be, s közel másfél évszázadra megszűnt az évszázados, tradicionális magyar vármegyerendszer. Ebben a rendkívüli helyzetben Fejér vármegye kormányzata sem funkcionált; a vármegye nyugati területeit Veszprémből, illetve a (vár)palotai várból, az északi vidékeket előbb a tatai várból, majd Pilis vármegyéből igazgatták. A török megszállás első évtizedeitől a XVI. század végéig a magyar közigazgatás keretein belül Fejér vármegye északkeleti területeit, a Martonvásártól Bicskéig húzódó régióban a falvakat és az adózókat, úgy tűnik - néhány fennmaradt adóösszeírás alapján -, hogy Pilis vármegye felügyelte: a vármegye határát 1588-ban Százhalom(batta), Martonvásár, Veréb, Alsócsút (Alcsútdoboz), Tokod és Baj na vonalában állapították meg. Székesfehérvár elestével a környék hódoltsági érdekeltségbe került, a Győr-Mór- Székesfehérvár útvonal felvonulási területté vált. A török adminisztráció azonban megtűrte, hogy a vármegye nyugati felén Veszprém vár-