Dakó Péter - Erdős Ferenc - Vitek Gábor: Fehérvárcsurgó története - Fejér Megyei Levéltár közleményei 31. (Fehérvárcsurgó - Székesfehérvár, 2004)

A nemzeti öntudat formálói (Vitek Gábor)

ti években tért vissza szülőföldjére. Politikai pályafutásának alapvetését a két uralkodó nemzet közötti kiegyezés előmozdítása képezte. A család konzervatív vonalát követte; előbb, 1872-1878 között a báró Sennyey Pál-féle konzervatív, mérsékelt pártirányzathoz tartozott, majd az Apponyi György-féle mérsékelt ellenzék tagja. 1878-ban visszavonult a közügyektől; birtokai fejlesztésének és igazgatásának, valamint a jótékonyságnak szentelte életét. 1880-tól a Magyar Vöröskereszt szervezője, ügyeinek koordinátora, majd az egylet elnöke. A gróf halálát követően két nappal (november 25.) a korabeli sajtó a következőkben méltatta pályafutását: „Gróf Károlyi Gyula, a magyar arisztokrácia egyik kitűnősége, [valódi] belső titkos tanácsos, az Aranygyapjas Rend lovagja,...mint Csurgó jelenlegi ura, Fejér [vár]megyének oly büszkeségét képezte, hogy megdöbbentő halála hivatva van [vár]megyénk területén általános részvétet kelteni. Gyászos elhunytát, hosszas kinos betegség előzte meg, melyet keresztényi türelemmel és mély vallásos érzületén alapuló istenben vetett bizalommal és megadással szenvedett át". A nekrológ szerzője úgy tudta, hogy a gróf súlyos betegsége négy esztendővel korábban kezdődött, s hosszú éveken keresztül küszködött az öröklött kórral, a nyelvrákkal. Közéleti munkájának megbecsüléseként az uralkodó élete hajnalán valódi belső titkos tanácsosi, császári és királyi kamarási méltósággal, valamint az Aranygyapjas Rend lovagi fokozatával tüntette ki. Első felesége - egyben első unokatestvére - Károlyi Georgina, majd első unokanővérének leányával, Pálffy Géraldine grófnővel kötött házasságot. Ez utóbbi frigyből született Csurgó örököse, gróf Károlyi József (1884-1934). Államtudományi doktori diplomát szerzett Budapesten 1909-ben. Pártonkívüli függetlenségi programmal 1910-től a nagykárolyi választókerület országgyűlési képviselője lett, s egy ideig tagja volt annak a politikai tömörülésnek, amelynek több tagjával együtt 1913-ban belépett az egységes Függetlenségi és 48-as Pártba. 1917-től Fejér vármegye és Székesfehérvár város főispánja; tisztségéről az 1918 októberi, úgynevezett „őszirózsás" forradalmat követően mondott le. Károlyi József november 18-án rendkívüli közgyűlésen búcsúzott a várostól. Ez alkalomból százezer koronás alapítványt tett egy felállítandó földművesiskola céljára, hogy ott a földből élők gyermekei - „akikhez ő, mint szintén földdel dolgozó ember, szívének egész melegével ragaszkodik" - elméleti oktatásban is részesülhessenek. A második világháborút követően gróf Károlyi Mihály politikájával kapcsolatos magatartását az éles szembenállás jellemezte. Legfőbb közéleti szerepvállalásaként, február 3-án ő indítványozta a vármegyei közgyűlésen, hogy a törvényhatósági bizottság szavazza le Berinkey Dénes kormányát. A Fehérvárcsurgói Nemzeti Bizottság olyannyira nem értett egyet a kezdeményezéssel, hogy el is ítélte a bizalmatlansági határozattervezetet. A vörös diktatúra kikiáltásával párhuzamosan először Fehérvárcsurgóra vonult vissza, majd külföldre távozott.