Dakó Péter - Erdős Ferenc - Vitek Gábor: Fehérvárcsurgó története - Fejér Megyei Levéltár közleményei 31. (Fehérvárcsurgó - Székesfehérvár, 2004)

Hegyen túl (Vitek Gábor)

Ha az úgynevezett Kunhalmok, mint egy földünkről majd minden nyom nélkül eltűnt nemzedék érthetlen maradványi, annyira képesek kíváncsisá­gunkat ingerelni, lehet-e kevésbé csodálnunk a Tatárhegynek keresztelt ho­mokszikla torlaszokat, melyek a Csurgó előtti völgyben dél felől emelkednek. Ezen sziklák... elszigetelve fekszenek e tájon a mindenhol uralkodó mészkő között, és azoknak észak felőli sűrűebb előjötte, fölületek habosán kivájt hú­zásai világosan mutatják,... miszerént ezen óriási sziklatömegek csak egy északról letóduló ősvilági vízár hömpkövei lehetnek. Ezek alatt terjed el las­sú szétmálásuk hasznos terménye a legfinomabb, és a vidéken az építésekhez legkeresettebb homok". Az éppen csak a polgárosodás útjára lépett Magyarország „népművelő", íz­lésformáló, széles néprétegeket megcélzó hetilapja, a Vasárnapi Újság közel másfél évszázaddal ezelőtt több cikkben is méltatta Csurgó vidékének szép­ségeit, s bepillantást engedett a nép ajkán élő hagyományokba, a XIX. század derekának helyi világába is. A Tatárhegyről szóló „néprege" szerint - írja a szerző egy helyen - „Azon időben, midőn a tatárok hazánkat legsiralmasabb állapotra juttaták, sok helyütt temérdeken vesztek el a semmi emberszeretetet nem ismerő, kegyetlen tatárok... fegyverei alatt. Ezt bizonyítják azon számos helyek, mellyek neveiket a tatároktól vevék... Ilyen Tatárhegy is. Csurgó ha­tárában egy hosszasan elnyúló domb emelkedik, melyen temérdek, kisebb-na­gyobb kő fehérlik, melyeknek a képzelőerő, gyakran ló- vagy emberalakot ad­hat. E hosszú dombhát a Tatárhegy, melyről ezt tartja a rege: A tatár se­reg... pusztító menet[é]nek a Duna hatalmas árja gátot vetett...Bekövetkezett a tél, a Duna befagyott, s a tatárok csel által megtudván, hogy a jégen át lehet menni, a Duna jobb partjára is átmenének. Egy 10 000 főnyi csapat azon táj­nak vevé útját, hol most Csurgó, illetőleg Tatárhegy vagyon, de a lakosok időt nyertek ezen tájról elvonulni, s a pusztítás így csak a fönnálló lakokra szorít­kozhatott. Mondják némelyek, hogy egy magyar nő itt lakott egy barlangban, melyet csak ő és férje ismert, ki a sajói csatából három sebbel menekült meg, s egy más rejthelyen volt számos e tájon lakó magyarokkal. Noha a barlang igen rejtett helyen volt, Dagon a tatárvezér valahogy észrevéve, s szállását benne felütvén a szép magyar nőt, Etát rabnőjévé tevé. Rémülve hallá az éj homályában titkon erre jövő férj a zajt, mely itt uralkodott, s vérző kebellel ismeré meg a jelt, melyet nője, fogságát jelentve, egy sziklára tűzött; átkot mondva a milliók boldogságát s hónát földúló tatárokra, távozott el. A tatárok két nap óta az egész vidéket fölkutatták élelemért. Igen enyhe idő volt, azonban harmadnapra borzasztó fagy lett; a földön fekvők a sárba fagy­tak, emberek, lovak, több százan vesztek el. A hegyek felől a leghidegebb északi szél fút, roppant fákat, tövestől kitekerve, fél mérföldre horda el, s a ta­tárok közül, aki tudott, a völgyesebb helyekre kénytelenült menekülni. Itt-ott fölkapott a szélvész egy-egy tatárt, s a magasból holtan csapa le társaira, hol

Next

/
Oldalképek
Tartalom