Dakó Péter - Vitek Gábor: Vereb története - Fejér Megyei Levéltár közleményei 29. (Vereb, 2003)

Évszázadnyi bizodalom az ősi erényben [Vitek Gábor]

Borissza Sándor honvéd Espár János honvéd kezesek és egyéb források tükrében az első világégés csaknem félszáz verebi hősi halottat követelt. „Pihenjenek csöndesen az ismeretlen tájakon, mi pedig tanuljunk tőlük hazaszeretetet, áldozatkészséget, kötelességteljesítést." (Az első világháború verebi hősi halottainak névsorát lásd a Függelék XIII-ban.) A világháború esztendeiben az alig több mint nyolcszáz lelkes települést az úgynevezett egy kés falvak között találjuk. A kivándorlás sújtotta Vereb népességét az is csökkentette, hogy a férfiak egy része a fővárosban vállalt munkát. Pótlásukra a Verebi Végh-uradalom nagy számban alkalmazott mezőgazdasági cselédeket és summásokat: az idénymunkások száma esetenként megközelítette a harminc-negyven családot is. Napszám fejében egy katasztrális holdnyi területet kaptak megművelésre, ezért 24 napot kellett dolgozni: 12 napot kaszálni, 12 nap gyalogmunkát végezni. A földhasználat egy évre szólt. Az uradalom évente száz summást szegődtetett a mezőgazdasági munkák elvégzésére, elsősorban Bükkszentmárton és Tarnalelesz községekből. Járandóságuk napi háromszori étkezést, s meghatározott terménymennyiséget vagy annak árát tette ki. Ezen felül gabonabetakarításkor 15-20 pár aratóra is szükség volt. A falu lakosságának közel kilencven százaléka élt ekkor a földből, tíz százalékot tett ki a kiskereskedő, kisiparos és értelmiségi réteg. *