Dakó Péter - Vitek Gábor: Vereb története - Fejér Megyei Levéltár közleményei 29. (Vereb, 2003)
Az ágaskodó oroszlán oltalmában [Vitek Gábor]
romos állapotú, a helybeliek által „Végh uraság színházának" nevezett építményt az állami gazdaság raktárként hasznosította. Verebi Végh János a reformkorban rendszeres falukutató munkát végzett, napjainkban már nem olvasható, de Földes Ferenc és Károly János által még felhasznált naplójában értékes feljegyzéseket tett közzé Vereb mindennapjairól. A településről 1879-ben készítette el összegző munkáját a székesfehérvári országos kiállítás kapcsán. Tevékenységéért „a király elismerése nyilváníttatott". A birtokos nemzetség munkásságának is köszönhető, hogy „az ember örömmel foglalkozik olyan hellyel (értsd: Vereb), amely az ideális patriarchális életnek - méltatta Károly János a települést monográfiájában -, a vallásos és hazafias erényeknek, a béke és felebaráti szeretetnek örökké munkás, örökké ifjú, soha sem nyugvó és mégis csendes, zajtalan otthona a szelíd léleknek". A gyermekek a családi hagyományoknak megfelelően gondos nevelésben részesültek; nyelveket tanultak, megismerkedtek az irodalommal, a klaszszikus zenével, magukba szívták a kultúra szeretetét. A zene iránti szeretet és a művészetek pártolása családi tradíció volt Vereben, a verebi kúria a korabeli hazai zenei élet egyik központjává vált. Az alapos zenei képzésben részesült, a „legjelesebb flautistának" tartott (III.) Ignác állandó „musikai kar"-t tartott, amely a családi levéltárban őrzött partitúrákból, szólamokból kikövetkeztetve - a karnaggyal együtt - legalább 18-20 főből állhatott. Karmestere a Bécsben működő Roser Ferenc volt. Az 1790-es évek derekán a zenekedvelő nemes házához került zongoratanítói minőségben Fusz János (1777-1819), a bécsi klasszikus stílus egyik legkiválóbb magyarországi képviselője. „E muzsikaszerető és gyakorló férfiúnak házi játékszíne többféle nagyobb és kisebb hangszerzésekre nyújtott Fusznak alkalmat - értékelte Kruchten József a század elején Fusz verebi tevékenységét -, a helybéli templomban előadatott egyházi muzsikadarabok korán reászoktatták az ifjú hangászt a fáradtságos betanulásra és egy muzsikai kar tudós igazgatására." A klasszikus stílus valamennyi műfajában jelentőset alkotó Fusz dirigálása mellett nem csupán alkalmi előadásokat szerveztek, hanem rendszeresen próbáltak és hangversenyeket adtak a birtokos otthonában és a község római katolikus templomában. Mátray-Rothkrepf Gábor zenetörténész szerint a Vereben működő zenei együttes az ország hét legjelentékenyebb rezidenciális zenekarának, „nagyjaink tulajdon hangász karainak" egyike volt. Kamarazenei művek (zongoraszonáta, vonósnégyes, induló, rondó, német táncok) mellett zongorakíséretre írt dalok, nagyzenekarra hangszerelt nyitányok és zenével kísért ünnepi misék is felcsendültek a településen. Az 1801-ig Vereben tartózkodó Fusz a zenei igényességre oktatta tanítványait, a Verebi Végh-fiakat is. ők magas hivatalaik mellett zenét kedvelő és művelő, „zenén élő" emberekké váltak, s a zene szeretetét utódaikra is tovább hagyományozták. A zeneszerző verebi tartózkodása idején merült fel, hogy meglátogatja Verebi