Gulyás Antal: Kistérségi gimmnáziumok Fejér megyében 1963-1978 - Fejér Megyei Levéltár közleményei 26. (Székesfehérvár, 1999)
A gimnáziumok létrehozásának előzményei
A Velence térségét kiszolgáló mezőgazdasági szakmunkásképző intézet tanműhelyét a Velencei Növényvédő Állomás saját erőből alakította át egy feleslegessé vált szerelőcsarnokból. Ekkor született az a határozat is, amelyben megfogalmazták, hogy „a jövőben az újonnan épülő általános és középiskolákat minden évben legkésőbb augusztus 20-áig adják át rendeltetésüknek." 3 Időközben a kollégiumi férőhelyek bővítéséről is intézkedtek. Szükségesnek tartották, hogy a férőhelyek száma az elkövetkezendő esztendőkben gyarapodjon. Azonban Fejér megye beruházási keretében kollégium építése nem szerepelt, s ezen a második ötéves terv időszakában nem is változtathattak (köszönhetően a tervgazdálkodás korlátainak). A meglévő székesfehérvári kollégiumokban olyan családok és személyek is laktak, akiknek bentlakása nem volt indokolt. A Fejér Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága elrendelte, hogy a kollégiumokban lakó családokat és személyeket 1965-ig fokozatosan ki kell költöztetni. A létrehozott gimnáziumokban a terveknek megfelelően kezdődött az oktatás. Már az indulásnál az öt plusz egyes rendszert vezették be. Ez pedig azt jelentette, hogy a tanulók a hét négy napján a gimnáziumi tananyaggal foglalkoztak, míg egy napon - a majdani szakma megszerzése reményében - politechnikai oktatásban részesültek. Természetesen e területen is az ideológiai megfontolás járt az élen, míg a gyakorlati oktatás személyi és tárgyi feltételei szinte teljesen hiányoztak. E miatt ez az oktatási forma néhány éves működés után meg is szűnt, elhagyták a gyakorlati képzést. Amíg működött, Enyingen a gyakorlati oktatás lehetőségét az akkor már fejlődő állami gazdaság biztosította. Az oktatott szakma elsősorban a mezőgazdasági gépszerelés, másodsorban a növénytermesztés volt. Mindkettőre jó lehetőséget kínált a nagyüzem. Ercsiben a gyakorlati oktatás bázisát a cukorgyár biztosította. Itt részben laboráns képzés, részben pedig a cukorgyártás technológiájához kapcsolódó villamos ipari ismeretek oktatása valósult meg. Polgárdiban a gyümölcstermesztéssel összefüggő feladatok oktatását a termelőszövetkezet biztosította.