Gulyás Antal: Kistérségi gimmnáziumok Fejér megyében 1963-1978 - Fejér Megyei Levéltár közleményei 26. (Székesfehérvár, 1999)

A gimnáziumok létrehozásának előzményei

Néhány évig tartott ez az oktatási forma. A közismereti tan­tárgyak tanítása mindhárom helyen részben középiskolai taná­rok alkalmazásával oldódott meg. Azonban nem tudott megfe­lelő szintre emelkedni a gyakorlati képzés. Az oktatás irányítá­sában dolgozók belátták, hogy a szakmai képzéshez komolyabb technikai bázisra és képzett szakemberekre van szükség. Köz­ben pedig mind határozottabban körvonalazódott a szakmai is­mereteket és általános műveltséget egyaránt biztosító szakkö­zépiskolák létrehozása. így Ercsiben és Polgárdiban visszaállt a hagyományos gimnáziumi oktatás. Ez azonban nem volt zavar­talan, sok helyi gonddal kellett megküzdeni. Egyrészt a kiépült gimnázium „rátelepedett" az általános iskolára, s kétműszakos tanítás bevezetésére kényszerítette az intézmények vezetőit. Másrészt - az elkészült tervek ellenére és mellette - folyamatos harc kezdődött az új gimnáziumi épületek felépítéséért, szemé­lyi konfliktusokra is sor került, ugyanis az anyagi feltételek nem álltak rendelkezésre. Zavarta ez az önálló gimnáziumi tan­testület kialakítását is. Bár az első esztendőkben mindenütt ki­alakult a középiskolai tanári testület, ennek ellenére nem tu­dott stabilizálódni a sok bizonytalansági tényező miatt. Mindez hatással volt a tartalmi munkára is. A biztonságot viszont az jelentette, hogy a gimnázium az ál­talános iskolával közös igazgatású volt. Ami hiányzott a gimná­ziumból, azt az általános iskola kényszerű okok miatt biztosítot­ta. Több esetben nagy gyakorlattal rendelkező, jól képzett álta­lános iskolai tanárok is tanítottak a gimnáziumban. Másrészt a gimnáziumi tanárok a kevesebb óraszám miatt az általános is­kolában is oktattak. Ez szinte valamennyi tanárra érvényes volt. A speciális gondok azonban helyenként más és más formában jelentkeztek. Jegyzetek 1 Fejér Megyei Levéltár. Fejér Megyei Tanács VB. jegyzőkönyvei. 1963:247. sz. 2 Uo. a határozat 1. pontja. 3 Uo. a határozat 7. pontja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom