Gulyás Antal: Kistérségi gimmnáziumok Fejér megyében 1963-1978 - Fejér Megyei Levéltár közleményei 26. (Székesfehérvár, 1999)

A gimnáziumok létrehozásának előzményei

hamarosan - a gimnázium felfejlődésének idejére - megkezdő­dik az építkezés is. Mindhárom nagyközségben reményteljes, de egyben aggó­dó véleményekkel kezdődött meg a gimnáziumi oktatás. A Fejér Megyei Tanács V.B. Művelődésügyi Osztálya intézke­dett arról is, hogy a közös igazgatású oktatási intézmények igaz­gatóit 1963. augusztus 1-jei hatállyal bízzák meg a feladatok el­látásával. Ugyanezen időponttól neveztek ki melléjük egy-egy ­kizárólag az új középiskolai osztályok irányításával és továbbfej­lesztésével megbízott - igazgatóhelyettest. Pótlékaikat a négy osztályossá történő felfejlődés időszakára a legalacsonyabb kö­zépiskola igazgatóhelyettesi pótlék összegében határozták meg. Kötelező óraszámaik is hasonlóan alakultak. Már a szervezés időszakában gondot okozott a középiskolai képesítésű tanárok hiánya. Letelepítésükhöz fontosnak tartot­ták, hogy mind nagyobb számban épüljenek állami lakások ezekben a községekben. Ezért a Fejér Megyei Tanács Végrehaj­tó Bizottsága felterjesztéssel fordult a Minisztertanácshoz, és kérte, hogy hívják fel az érdekelt tárcák figyelmét az olyan álla­mi lakóháztömbök létesítésének előkészítésére, amelyeket járá­si székhelyeken és a fejlesztésre kijelölt községekben a közal­kalmazottak részére hoznának létre. Itt kérték azt is, hogy han­golják össze a minisztériumok között a tanműhelyépítési terve­ket. Segítsék elő, hogy a hagyományos és a középiskolai szak­munkásképzés kereteinek bővülésével arányosan a tanműhely­igények is „kielégítést nyerjenek." A rohamosan gyarapodó kö­zépiskolai hálózat személyi feltételeinek biztosítása érdekében azt ajánlották fontolóra venni, hogy az egyetemi szintű tanár­képzés kereteit bővítsék. Javaslatot tettek a tanárképzés létszá­mának emelésére és az ösztöndíjak növelésére is. Dunaújváros rohamos fejlődése és a Dunaújvárosi járás egy részének középfokú oktatási igénye megkívánta, hogy a kohá­szati technikum és az általános gimnázium mellett új középis­kola létesüljön. Az új iskola új épületet is igényelt, mivel az ak­kor működő 12 tantermes gimnáziumi épületben már az 1963/64. tanévben 20 nappali és mintegy 18-20 esti- és levele­ző tagozatos osztály kapott helyet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom