gróf Károlyi Lajos: Élmények visszapillantások - Fejér Megyei Levéltár közleményei 25. (Székesfehérvár, 1998)

Németországi idők

még abban az időszakban adták meg, amikor a francia katonai kormányzóság szolgálatában álltam. Tehát német lányt erre a kocsira nem lett volna szabad felvennem, és mivel felvettem, megszegtem a parancsot, s ezért a kocsimat elkobozza. Ezt a régi munkahelyemen szerzett barátok segítségével meg tudtam hiúsítani, de ezzel a parancsnokkal volt még egy másik esetem is. Browning pisztolyomat, amelyet még Mágocsról hoztam magammal, elkerülendő minden fölösleges bonyodalmat, közvetlenül a háború befejezése előtt elástam egy erdő szélén. A pisztolyt emlékként szerettem volna megőrizni, ezért arra kértem őrnagy barátomat, hogy kísérjen el oda, abba az erdőbe, és a biztonság kedvéért legyen ott, amikor a browningot kiásom. Barátom erre minden ellenvetés nélkül, készséggel vállalkozott, azt azonban már előre közölte, hogy a fegyver csövét, az előírásoknak megfelelően, be kell majd hegesztenie, ellenkező esetben mindketten kellemetlen helyzetbe kerülhetünk. Meglehetősen hosszadalmas ásás, kutatás után végre fölleltem a már teljesen elrozsdásodott, hasznavehetetlen pisztolyt. Az őrnagy átvette, és csak akkor adta vissza, amikor a csövét már beforrasztották. Ettől függetlenül megegyeztünk abban, hogy a browning-ügyet egymás között tartjuk, nem beszélünk róla. Mindvégig tartottam magamat ehhez az egyezséghez, őrnagy barátom azonban megfeledkezhetett erről, másképpen elképzelni sem tudom, hogyan juthatott ez a dolog annak a helyőrségparancsnoknak a fülébe, aki a mondvacsinált, nyakánál fogva előrángatott ürüggyel akart annak idején megfosztani autómtól. A kudarc miatt vérig sértődött parancsnok most kapva kapott az alkalmon, hogy a hiúságán esett csorbát kiköszörülje: fegyverrejtegetésért jelentett fel. Ez nem volt tréfásnak tekinthető, mert ezt abban az időben másféltől hat évig terjedő fegyházzal büntették. Őrnagy barátomat láthatóan feszélyezte az ügy, szívesen segített volna rajtam, de mivel maga is részt vállalt ebben a balszerencsés és végső soron értelmetlen „kalandban", tehetetlen volt. Gyakorlatilag ez a két, egymáshoz kapcsolódó eset érlelte meg bennem a végleges elhatározást: a lehető legsürgősebben elhagyjuk Németország területét. Elhatározásom eléggé nagy horderejű volt, nem lehetett azonnal megvalósítani, mivel gondos előkészítést kívánt, arról nem is szólva, hogy számos kiszámíthatatlan kockázatot is rejtett magában.