gróf Károlyi Lajos: Élmények visszapillantások - Fejér Megyei Levéltár közleményei 25. (Székesfehérvár, 1998)

Egy ánglius a Kárpátokban

gyarországi útját, helyette unokaöccse, Michael Harmsworth jött. Egy angliai falkavadászaton ismerkedett meg atyámmal, aki meghívta hozzánk - és amikor látta, hogy jó puskás, beprotezsálta Károlyi Lajos nagybátyám világhíres tótmegyeri vadászatára. Érdekes beszámolót írt erről a vadászatról a „The Field"-ben - amelynek másolatát a háború után nekem is megküldte. Mint afféle derék szigetlakó, nem sokat tudott hazánkról ezen fogyatékosságát apám egy téli vaddisznó- és szarvasvadászattal akarta, legalábbis részben, orvosolni. A számos párhuzam ellenére - amely az angol és a magyar földbirtokos osztály érdeklődési körének azonosságát, avagy hasonlatosságát bizonyította - ugyanolyan gyakran csodálkozott a magyar látogató Angliában, mint az angol vendég nálunk, azzal a kis különbséggel, hogy az angol ezt nem mutatta és neveléséhez hűen palástolta érzéseit. Mi magyar vadászok nem tartottuk a céltávcső használatát helytelennek, vagy - urambocsá! - jellemfogyatékosságnak. Nem voltunk azon a véleményen, hogy a vadászat örömei egyenes arányban nőnek az elszenvedett nehézségekkel, és soha nem gondoltuk, hogy egy elázott fácánvadászaton nem illik esőkabátot viselni. A híres skóciai grouse (Lagopus Scoticus) vadászatokon a háború előtt az a mondás járta, hogy aki nem tudja néhány óráig a bőrig ázást kibírni, az ne jöjjön oda. Ez az önsanyargatás szerencsémre azóta alábbhagyott, de az öregebb urak még ma is félcipőben róják a skót hegyek süppedős tőzegkérgét, lenézve a Wellingtonoknak nevezett gumicsizmák használatát. Ebben legalább van valami ráció — én sem szeretek egész nap hegynek fel, hegynek le bokát nem tartó gumicsizmában járni, annál is inkább, mert előbb-utóbb az egyik úgyis beázik egy váratlan kátyúban. De térjünk vissza angol barátunkhoz. Kevés időt tölthetett a téli hónapokban a behavazott skót hegyek között és így talán érthető, hogy a Kárpátok hóviszonyaira csak gyér, de előítéletekkel teli gondolatokat fordíthatott. Mentségére szolgáljon, hogy kevesen lehettek olyan honfitársai, akikhez tanácsért fordulhatott volna, mert azok, akik hazánkat látogatták, nem szarvas- vagy vaddisznóvadászatra jöttek, hanem apró vadra és libára. A nagy hó miatt az autón kívül egy lovas szán is várta a vasútállomáson. Az előrelátás szerencsésnek bizonyult, mert végül is csilingelő szánnal érkezett a csikorgó hidegben, egy decemberi, késő délután. Az akkori szokásoknak megfelelően a vacsoránál a hölgyek hosszú estélyi ruhá-