gróf Károlyi Lajos: Élmények visszapillantások - Fejér Megyei Levéltár közleményei 25. (Székesfehérvár, 1998)

Egyetemi évek

ban, az urak szmokingban voltak - s ez talán elfeledtette vele a skót és a magyar éghajlat közötti különbséget. Másnap a reggelihez tetőtől talpig kockásán jelent meg, mintha egy fácánvadászatra menne. A vadászvendégek - Tisza Kálmán, Dobozy István, Széchenyi Gábor, Erdődy Pál, akikre még emlékszem - a nagy előszobában húzkodták fel csizmáikat, bújtak a bekecsekbe és bundákba. Ekkor atyám észrevette, hogy angol barátja nem hozott megfelelő lábbelit. Fel is ajánlott neki egy halinacsizmát, annak ellenére, hogy az volt a véleménye, hogy ahhoz, hogy valaki fázzék, vagy nagyon ostoba, vagy nagyon szegény kell hogy legyen, és Michael nemleges válaszát csak egy „if you know better" (ha jobban tudod) mondattal nyugtázta. Felpakoltunk a szánokra lábzsákokba és takarókba bugyolálva. Majd­nem mindegyikünk nyakában ott lógott a kézmelegítő „muff. A fegyve­rek az üléstámlához srófolt, bőrrel bevont vaskampókban feküdtek. Meg­annyi kép, amely szokatlanul hathatott volna barátunkra. A délelőtti hajtás, a -10°C-os hidegben való órás várakozás már íze­lítő lehetett volna vendégünk számára, és talán még meg is fordult a fejé­ben egy esetleges lábujj lefagyás kellemetlen gondolata. Az ebéd egy szél­védett völgyben, két hatalmas tűzrakás között zajlott le. A forralt bor be­lülről melegített, de a rövidre szabott ebédidő egy valódi átmelegedésnek a lehetőségét is csírájában fojtotta el. A délutáni hajtás előtt Michael elő­vett egy lapos italpalackot, a hunting-flask-ot és mindnyájunk szeme lát­tára tartalmát (konyak vagy whisky) elosztotta egy-egy cipője között. A gondolat nem is volt rossz, hiszen az alkohol nem fagy meg könnyedén. Ezek után el lehet az erdészek és kocsisok arckifejezését képzelni, főleg amikor minden lépésnél az hangzott a cipőkből, hogy „cupp-cupp". Még évekig hallottam az egész vidéken e históriának különböző vál­tozatait. Egyetemi évek Az akkori nagy uradalmak vagy birtokok majdnem minden téren önálló­ak voltak. A nagyobb méretű vagy bonyolultabb javítási munkákat rend­szerint a téli hónapokban végezték, kivéve a központi gépházat, ahol az

Next

/
Oldalképek
Tartalom