gróf Károlyi Lajos: Élmények visszapillantások - Fejér Megyei Levéltár közleményei 25. (Székesfehérvár, 1998)
Hadapródiskola - Pécs
egy temetésre kellett elutaznia, E és joviális barátja pedig hosszabb kirándulásra készülődött a hegyekbe, a vidék vadállományát szerették volna látni. Atyám távollétében természetes volt - és ezt anyám sem vitatta -, hogy én kísérem el őket, ha másért nem, legalább azért, mert beszéltem angolul. Az igazi örömöt azonban E barátja szerezte nekem. A kirándulás reggelén erős torokfájással ébredt, nem érezte jól magát, és úgy döntött, hogy ágyban tölti a napot. Bekövetkezett tehát az, amire a legtitkosabb álmaimban sem számítottam: E-vel kettesben indulhatok a hegyekbe, illetve hármasban, hiszen az ilyen utakra az öreg Rivnyák mindig elkísért. Kedvenc vadászházam, a Bohó felé indultunk, kétlovas kocsival. Talán fölösleges is megemlítenem, hogy útközben minden úgy történt, ahogy ilyenkor történni szokott, ha a szerencse is mellénk szegődik. Szép, tiszta idő volt, az erdők borította hegyoldalak valósággal úsztak a nyári nap fényében, rengeteg vadat láttunk, és belőlem csak dőlt a szó; minden látnivalót magyaráztam és kommentáltam. E, még ha magába is akarta volna fojtani, akkor sem tudta volna eltitkolni, hogy mindaz amit lát és hall, milyen elemi erővel hat reá. Már jó előre jeleztem, hogy a bohói vadászház semmiféle komforttal nem rendelkezik, ez azonban E-t a legcsekélyebb mértékben sem érdekelte, tekintetét állandóan a hegyoldalakon hordozta, jobbra-balra pillantgatva mindig újabb és újabb kérdéseket intézett hozzám, majd a kérdéseire adott válaszaimat felejthetetlenül szép mosolyokkal nyugtázta. Mire a bohói vadászházhoz értünk, már javában alkonyodott, valahol távol, a völgyekben megbúvó apró falvakban felcsendült az esti harangszó, hangfoszlányai néha-néha még hozzánk is eljutottak. Rivnyákkal leszerszámoztuk és megabrakoltuk a lovakat, majd begyújtottunk a kis vaskályhába, elkészítettük az egyszerű kis vacsorát. E, mintha soha életében nem látott volna még effélét, gyermeteg érdeklődéssel nézte mindezt, újabb és újabb, egyre szebb és képzeletindítóbb mosollyal jutalmazva mindkettőnket. Rivnyák, amikor a hosszabbra nyúló vadászutakon itt töltöttük az éjszakákat, mindig az első szobában álló szalmazsákos ágyon aludt. Most, egészséges paraszti ösztöneivel valószínűleg megsejtette titkos reményeimet, és ahogy befejeztük a vacsorát jó éjszakát kívánt, és minden magyarázat nélkül kivonult, hogy ez alkalommal nekem engedve át a szalmazsákos ágyat, szeretett lovai mellett aludjon.