gróf Károlyi Lajos: Élmények visszapillantások - Fejér Megyei Levéltár közleményei 25. (Székesfehérvár, 1998)
Hadapródiskola - Pécs
Atyámtól már nagyon korán megtanultam: bármit is tesz az ember, a lovagiasság elemi szabályai úgy kívánják, hogy bizonyos tetteiről ne beszéljen, legfőképpen pedig ne írjon. Kérem tehát az olvasót, elégedjék meg most annyival, hogy E és én, azon a kényelmesnek semmiképpen sem nevezhető szalmazsákon másnap nem hajnalban ébredtünk, ahogy eredetileg terveztük, hanem csak jóval később... E-ék hazautazása után nem sokkal egy gyönyörű horgászbotot hozott a posta Angliából, a Hardy cégtől, a horgászeszközök Rolls-Royce-ától. Feladója E barátja volt, aki talán így akarta meghálálni, hogy amikor torokgyulladással ágyba kényszerült, én lovagként helyettesítettem. E-t soha többé, a kitűnő angol férfiút pedig 1947-ben láttam viszont. A lavórkék autót akkor már felváltotta egy Bentley, és egy gyönyörű kis kastélyban élt a Genfi-tó partján. Azt csak jóval később tudtam meg, hogy halála után tetemes vagyonán két magyar asszony és a Nemzetközi Vöröskereszt osztozott. C'est la vie! Erre az időre esett első hivatalos meghívásom Tótmegyerre, Károlyi Lajos nagybátyám világhírű fácán-, fogoly- és nyúlvadászatára. Már az előző évben jártam ott, de csak egy puskával és csak a „szárnyon" mentem. Sokak írtak már erről a vadászatról, például anyám unokatestvére, Széchényi Zsigmond is megemlíti valamelyik könyvében, így feltehető, hogy e sorok a már megírottaknak csak ismétlései. Az ott elért eredmények, saját mivoltukban minden bizonnyal örökre világrekordok maradnak. A fácánok 95%-a vad (nem mesterségesen kiköltött) fácán volt, de az önköltségi árak rohamos emelkedése, a mezőgazdaság gépesítése, a vegyszerek használata, a nagyszámú ragadozók lövéstilalma, mind hozzájárultak ahhoz, hogy az akkor elért „strecke"-ket nem lehet majd a jövőben elérni. A legtöbb, Megyeren járatos puskás olyan jól lőtt, hogy alig vannak a világon féltucatnyian, akik hasonlóan lőttek volna. Nem vitatom, bizonyára van számos angol vagy skót, aki a „grouse"-ot jobban lövi és spanyol, aki a vöröslábú fogolynál nagyobb gyakorlattal rendelkezik. De mindent egybevetve, ha meggondoljuk, hogy egyszerre kellett foglyot, fácánt és nyulat lőni, a mindegyiknek legmegfelelőbb sörétnagyság használatának lehetőségét kizárva, ha elképzeljük, hogy ki tudták választani a helyes sorrendet, melyik sebesen repülő kakast vagy foglyot kell először meglőni, hogy legyen idő a puskaváltás után is még a negyediket, sőt néha még az ötödiket is eltalálni, akkor lesz csak az apró vadászatban járatos puskásnak homályos képe a tótmegyeri vadászatokról. Ez a képesség