gróf Károlyi Lajos: Élmények visszapillantások - Fejér Megyei Levéltár közleményei 25. (Székesfehérvár, 1998)
Hazádnak rendületlenül
apja csontjai szanaszét szórva, feje, illetve koponyája a közeli labdarúgópályán. Összeszedtem, újra befalaztam és a sírkövet rendbe hoztam. Később ezt még egyszer meg kellett ismételnem. Ezt meg akartam magának mondani, mielőtt a sírhoz érkezünk, ahol már egy éve nem voltam és nem tudom, mit találunk." Az emberi gonoszságnak, elfajult dühnek, elfogult, aljas, erkölcstelen és megbocsáthatatlan tettek megnyilvánulásának kirívó példája volt mindez! Feljelentést tettem, hivatalos úton, ismeretlen tettesek ellen, amelynek eredménye egy szabadkozó, de semmitmondó levélváltása lett... A sírfosztogatás nem új keletű tény. Létezett az aztékoknál, az asszíroknál, Egyiptomban, sőt a középkorban Európában is, de hogy az ember a XX. században szembesüljön egy ilyen eklatáns példájával - méghozzá a saját nagyapjával kapcsolatban - az nemcsak megrázó élmény, de egy új gondolatvilág táplálója is. Jogosan tehetők fel kritikus kérdések, amelyeket a jelen nem óhajt megválaszolni, de bírálata elkerülhetetlen lesz a jövőben, bármikor is légyen az. A következő napokat budapesti városnézéssel töltöttük. A Vár restaurációs munkái már javában folytak. A török idők és a második világháborús harcok óta először feltárt történelmi emlékek még az archeológiailag járatlanoknak is impozánsak voltak. A Margitszigeten szálltunk meg, és büszkén meséltem barátomnak a magyar történelem nyugaton ismeretlen részleteit, beleértve Árpád-házi Szent Erzsébet életét, akiről régen fogalmam sem volt, hogy őseim közé tartozott. Ellentétben Párizs, London, Madrid vagy Rio de Janeiróval, kellemesen lepett meg a városi autóközlekedés. A viszonylag gyér forgalom megkönnyítette a vezetést, de az utcanevek gyakori hiánya szükségessé tette az ismételt kérdezősködést. Feltűnt, hogy amikor Péter németül kérdezett valamit egy forgalmi rendőrtől, az sokkal előzékenyebb volt, mint amikor én kérdeztem magyarul, dacára az angol rendszámú kocsimnak. Ez még a Váci utcai boltokban is tapasztalható volt. Egyik nap kimentünk Fótra, hogy családom legnagyobb, magyarországi kriptáját meglátogassam. A legrégebbi, a nagykárolyi, „hála" Trianonnak és az emberi bosszúvágynak, Romániában fekszik. Nagyon érdekes volt beszélgetésem az öreg esperessel, akit azelőtt nem ismertem. Annak ellenére, hogy bemutatkoztam, először nem hívott be házába, hanem az ajtóban állva családomról kérdezősködött. Végül is; „Most már tudom,