gróf Károlyi Lajos: Élmények visszapillantások - Fejér Megyei Levéltár közleményei 25. (Székesfehérvár, 1998)

Hazádnak rendületlenül

jait szándékozom visszaforgatni, a Mindenható létezését sem kötöm párttagsághoz, és szeretném, ha az előítéletek mellőzésével tudnánk egymással beszélni, mint két, volt menekült magyar." Talán e szavak oszlatták el benne a beléoltott elképzelések, előítéletek vagy tanok nagy részét, mert ezután egészen természetes légkörben tudtunk beszélgetni. Meglepő volt, hogy sokkal többet tudott rólam, munkámról, beosztásomról, mint amennyit várhattam. Kérdeztem, hogy megnézhetném-e a szociális otthont belülről is, beszélhetnék-e öreg ismerőseimmel, de csak akkor, ha ezzel nem ártok senkinek. Szabadkozott, hogy azok az idők már elmúltak, és hogy a kastélygondnokot értesíteni fogja. Másnap, kora reggel szándékoztam menni, amikor a lakók még alszanak, hogy „lepedő-nélküli" felvételeket készíthessek. Este egy szentesi „sportvendéglőben" vacsoráztunk. Péter, figyelmeztetésem ellenére, paprikás ételt rendelt. Hápogva döntötte magába a sört, és nem hitte, hogy ilyenkor jobb a kenyér. Másnap korán indultunk, és a napfelkeltét már a parkból néztük. Minden fának megvolt számomra a maga története. Itt lőttem az első gébicset, ott az első ürgét, amott egy kékcsókát, amely kitömve 1945-ig a szobámban, asztalom fölött lógott. Parányi mozzanatok, amelyek jelentéktelensége mit sem vett el gondolataim siralomházi jellegéből. Sokáig nézegettem a száz éves mocsári ciprusokat, a nagy tó megcsappant vizét, a fürdőházat - örömmel láttam, hogy egy kiöregedett fa helyébe egy újat ültettek -, aztán megint a kastélyhoz sétáltunk. Mielőtt odaértünk, egy 15-16 éves fiú ugrott ki az egyik bokor mögül, és a kezembe nyomott egy összegyűrt újságcsomagot. Nem tudtam mi van benne - mindenféle megjárta az eszemet -, egy öreg fához léptem, mintha dolgomat akarnám végezni, és óvatosan kinyitottam az „ajándékomat". Benne egy huszármente címeres pitykegombjai, amelyeket a fiú levágott, és emlékbe nekem adott. Megható, kedves és váratlan volt. Azon dolgok közé tartozott, amely segíti elfeledtetni az emberrel az otthoni emlékek - számomra szomorú - megváltozását. Az udvarban ott állt a gondnok, apósa apám inasa volt. Büszkén mutogatott egyes dolgokat, én pedig megrendültem követtem. Egy nagy márványlapú asztalon kívül egyetlen hajdani bútor vagy csillár sem létezett, a képeket rámáikból kivágták, a fali gobelinek helyett meszelt falak, a télikert kongó üressége fogadott. Az empire szalon selyemtapétája vajon