gróf Károlyi Lajos: Élmények visszapillantások - Fejér Megyei Levéltár közleményei 25. (Székesfehérvár, 1998)

Szarvasok Chilében

porfelhő száll fel minden lépésnél, amely csak lassan ülepedik vissza. Keresek egy alkalmasnak látszó helyet, leülök, milyen öröm, hogy itt nem kell kígyókra, pókokra és hasonlókra ügyelni. Rágyújtok; a pipa füstje lóg a levegőben - majdnem mozdulatlanul -, milyen ritka látvány ez kint, a hegyek között. A csend valószínűtlen, csak néha töri meg egy ölyvhöz hasonló madár rikácsolása, amely gyalogosan vadászik az ezerszámra ugráló szöcskékre, amelyek estére már lomhábbak. Itt is felelevenednek ifjúkori emlékeim, itt is olyan érintetlen a természet, mint otthon 50 évvel ezelőtt, nem csúfítják a tájat szürke aszfalt-pántlikák, hátrahagyott sörösüvegek, eldobott papírdarabok. „Fölfelé száll borban a gyöngy" - ilyesformán tolakodnak régi élmények ismét a tudat felszínére, felelevenítve a régi színeket és formákat. Elmerülve ezekben a gondolatokban és egy régi világban, alig veszem észre, hogy a nap már nyugvó félben van. Narancskorongjával megvilágítja a távoli Villarrica vulkán hófedte csúcsát. A völgyek már egészen sötétek, a hegyoldalak még nem, de már észrevehetően hűvösödik. Szemben az oldalban észreveszek valami mozgást, de fel kell támasztanom a tízszeres látcsövet, hogy lássam; egy szarvastehén tavalyi borjával. Szedrésznek, de nem úgy mint magyar rokonaik, hanem a gerenukhoz (zsiráfantilop) hasonlóan, gyakran két hátsó lábukra állva. Ilyet még nem láttam! Amikor már szabad volt otthon egyedül, vadőr nélküljárnom az erdőt, többször láttam málnázó vagy szedrésző rókát és borzot, de szarvast sohasem. Lassan visszacserkészem a sátramhoz, gyártóját átkozva, hétrét görnyedve bemászom, és egy gyertya táncoló fénye mellett megfőzöm szerény vacsorámat. Az éjszaka hosszúra nyúlott, mert eresztő matracomat kétóránként fel kellett fújni, és hajnali két órakor egy „polche" nevü szél kerekedett, amely elszakította az egyik sátorkötélkét. Nem volt kiút, ki kellett másznom meleg vackomból, jól átfázva vártam a reggelt. Az argentin pampákról hozza a „polche" a hideget, de végül is derengeni kezdett. Egy csésze tea, szalonna, kenyér, egy alma a zsebbe és indulhatok. Itt-ott megállva, hallgatózva és oldalt gukkerezve ereszkedtem le lassan a völgybe. Meg is látok egy 12-est 3 tehénnel, látom, hogy bőg, de a süvítő szél miatt nem hallok semmit. Állandóan a mögötte lévő bokrok felé néz, a tehenek szintén. Továbbmegyek, hogy más szögből nézhessek a bokrok mögé, de nem látok semmit. A nap is felmászik a hegygerinc fö-