gróf Károlyi Lajos: Élmények visszapillantások - Fejér Megyei Levéltár közleményei 25. (Székesfehérvár, 1998)

Szarvasok Chilében

lé, de gyenge őszi sugarai alig melegítenek. Tanakodom, hogy mitévő legyek. Lemenni a völgybe és föl a szemben lévő oldalba? Ehhez már elég késő is van, és nem akarom az össze-vissza járkálással a vadat nyugtalanítani, végül is győz a megfontoltság! Avagy a lustaság? Visszamegyek oda, ahonnan a 12-est megláttam, leülök és még jobban nézem. Ott áll még, továbbra is hátra, felfelé figyelve. Sokáig nézem, és egyszerre meglátok a nagy szederbokor mögött egy hatalmas koronát. A testből nem látszik semmi, de bárhová is igyekszik, előbb-utóbb meglátom, amikor a szeder már nem takarja. Elő is lépeget - igen nagy testű -, jól láthatóan szürkés a színe. Sokszoros nagyítású, egyes távcső nélkül nem tudom az ágakat megszámolni, de vastagságuk a távolság ellenére is szembeötlő, az ágvégek fehéren csillognak, az állat tartása, mozgása öreg bikára vall. Lefekszik, a négy tehén körülötte, a 12-es eltűnt. A rossz esti széllel nem akarok odamenni, inkább holnap reggel. Eltelik a nap, az éjszaka szintén, a polche továbbra is borzolja a fák koronáit, és még teljes sötétben indulok, hogy már a közelében legyek, ha csak el nem húzódott, mire nappalodik. Sűrű köd fekszik a völgyben, lassan kezd csak szakadozni és emelkedni. Tovább tartott az idecserkészés, mint gondoltam. Már 10 perce a lövéshez alkalmas a fény, amikor a hegygerincet elérem. Óvatosan megyek lefelé a völgy aljához, lapos szögben, de a tegnap látott nagy bika eltűnt. Nem is hallani semmit. Hol feljebb, hol lejjebb megyek a hegyoldalban meg-megállva. A napvetette árnyékok kezdenek rövidülni, és inkább kényelemszeretetből, mint meggyőződésből még lejjebb ereszkedem. Jó négyszáz lépés távolságban meglátok egy mozgó foltot; lehasalok, elő a látcsövet. Egy 14-es vagy 16-os, öreg, nagyon vastag agancsszár, de nem a tegnapi, más a korona és az ágvégek, nem olyan fehérek. Lassan húz egy erdőnyelv felé - tőlem 200 méterre -, amely majdnem a völgyig ér le. Valahogy elébe kell kerülnöm. Takarással és jó széllel megyek le a völgybe, annak az alján futva a nyelvéig, azon túl még vagy 100 méter, aztán fel az oldalba, ahogy csak a tüdőm bírja. A hegyoldal, amelyben most felfelé igyekszem, elég kopasz, elvétve egy-egy szederbokor, néhány alacsony, sűrű lombozatú fa, sok kidőlt, öreg fa korhadó maradványa. Nézek felfelé az erdőnyelv felé, ott remélve a bikát. Egy öreg kidőlt fa gyökérkoronájához támaszkodva inkább szokásból, visszanézek, le a völgy felé, és megdermedek: ott áll a bika, éppen amikor a szemüvegemet törölgetem, még 150 méterre sincs,