gróf Károlyi Lajos: Élmények visszapillantások - Fejér Megyei Levéltár közleményei 25. (Székesfehérvár, 1998)

Szarvasok Chilében

Ezért is beszéltük meg házigazdámmal, tudva, hogy már csak egy hetem van, hogy beveszem magam a távoli völgybe, ahol sem jószág, sem ember nem jár, és a vad teljes nyugalmat élvezhet. Kísérőként egyik emberét küldte velem, hogy elvigyen az általam ismeretlen vidékre, ahol a dombokat már felváltották a nagy, erdő borította hegyek. Néhány órás lovaglás után meg is érkeztünk egy széles völgy katlanszerű végébe, amelybe kisebb mellékvölgyek torkolltak. Hátizsákomban, nyereg előtt és mögött vittük csomagjainkat. Még egy kis spirituszfőzőt is, mert a háziúr megkért, hogy a nagy szárazság miatt ne tűzön főzzem az ételt. Az otthon megszokott szénazsák, vagy keresztbe tett fenyőgallyágy helyett egy felfújható gumimatrac mutatta az idő változását és egy ezüstösen csillogó, vékony és puha, lepedőszerű műanyag izolálta az embert a föld reggeli hidegétől, nyirkosságától. Az eredetileg alpesi mentősátornak tervezett, Svájcból hozott sátor még egy kilót sem nyomott. Olyan kicsi volt, hogy csak akrobatikus mozdulatokkal lehetett bejutni, ülve az ember feje hozzáért a sátorlaphoz. Nagynehezen berendezkedtem, kikészítettem mindent, ami az esti főzéshez kellett, elbúcsúztam Nelsontól, a peontól. Éreztem, hogy szeretett volna maradni, és bár volt még elég munkája a tanyán, nem hiszem, hogy bajt okozott volna elmaradása. Nem voltam biztos benne, hogy nem zavarna-e a cserkészésnél, de abban igen, hogy jó horkoló lehet, ami nemcsak a szarvast, de engem is zavarna. Abban maradtunk, hogy elviszi mind a két lovat, és 1-2 nap múlva visszajön. Sátramat a hegy oldalában állítottam fel, jól eldugva a nagy, kidőlt fák közé, bokroktól takarva, ahonnan jó kilátás nyílt a katlanra és a völgyre. Hátránya annyi volt, hogy távol esett a patak, de ezen nem lehetett változtatni. Rengeteg volt mindenütt a szeder, marasztalóan nehezítette a járást, de érett gyümölcse helyettesítette az otthon bőgéskor érő szamócát. Lassan leereszkedtem a völgybe, a szederágakat gyakran felfordítva a földre téve, hogy világos leveleik segítségével hazataláljak. Egy kis patak csörgedezett a völgy alján, de nem fenyők vagy cserfák, hanem egy quila nevű bambuszfajta között. Hogy tud az ember megint a tiszta víznek örülni, amelynek nincs klóros szaga, amelyet veszély nélkül meg lehet inni! Régen egészen természetes volt, manapság már megemlíthető! A hónapok óta tartó szárazság nyomai szomorúan sokatmondóak. A különben alpesi legelőkre hasonlító rétek most száraz, sárgás, törékeny fuvezettel borítottak, vadnak és jószágnak egyaránt ehetetlen. Egy régi, kitaposott ösvényen haladva a duplanullás liszt finomságához hasonló