gróf Károlyi Lajos: Élmények visszapillantások - Fejér Megyei Levéltár közleményei 25. (Székesfehérvár, 1998)

Argentína

okoztak olyannyira, hogy ezekben a nemzeti parkokban napjainkban az aranyérmes bikák már ritkaságszámba mennek. Az ellenőrzés nélküli kilövések, a selejtezés fogalmának ismeretlensége, a vadorzók évente szaporodó száma, mind hozzájárultak a minőség évi hanyatlásához. A bőgés idejére, amely március l-jétől április 10-éig tart, 10 napos érvényű vadászbérlet-jegyeket árverezett el a Földművelésügyi Minisztérium; 10 napra, két meg nem határozott bika lelövését engedélyezve. A Hohmann-féle Colluncoval határos nemzeti park számos kerületre, pagonyra volt osztva. Ott, ahol az előző évre egy erős bika esett, a következő évben a 10 napos bérlet árát jócskán fel lehetett srófolni. így nem egy, távolról érkezett vadász, ha bérlete kilencedik napjáig nem lőtt jó bikát, a tizediken - mindegy hogy milyet -, de egyet lőtt, amiért Európában „vörös pontot" kapott volna. Dél-Amerikában - az árverési rendeletek ellenére - sok mindent meg lehetett szerezni, ha a szükséges barátok és kapcsolatok rendelkezésre álltak. Például a kiszemelt területet, és ráadásul akkor, amikor az ember azt kívánta. Szüleim, akik 1954-ben már átköltöztek Brazíliából Argentínába, ahol az éghajlati viszonyok számukra kedvezőbbek voltak, egy Lyka István nevű honfitársunkkal hosszasan latolgatták a szarvasvadászat organizációs lehetőségeit. Tervekben nem volt hiány, csak az anyagi gondok nehezítették meg a sok, jó elképzelés megvalósítását. A nagy argentin földbirtokos családok, bizonyos mértékig az angolokra hasonlítottak, igen zárkózottak voltak, a hozzájuk fűződő kapcsolatok megteremtését még a háború után érkezett emigránsok anyagi helyzete is nehezítette. De előbb-utóbb minden zsák megtalálta a maga foltját, minden disznó a maga vackát, és így az újonnan érkezettek is lassan kibővíthették ismeretségüket, eleinte a második vagy negyedik generációs német, angol, francia vagy egyéb kolóniákban. így ismerkedett meg atyám egy, a hitleri Németországot elhagyó, textil-nagyiparossal, aki szenvedélyes vadász volt. Ami még ennél is előnyösebbnek bizonyult, hogy Peron államelnök kegyeiben állt, sőt baráti viszony is fűzte hozzá. Segítségének köszönhettem, hogy annyi idő után megint szarvasokat láthattam, gyermek- és ifjúkori emlékeket felelevenítve. A trópusi évek után ismét száraz, hegyi levegőt lélegezni, a kristálytiszta hegyi patakokban hemzsegő pisztrángokra halászni - a kígyók, pókok, skorpiók és egyéb hasonlók hiánya - az örömöket lényegesen fokozta. Minden garast félretettem, csak hogy ezt az argentin szarvasvadászatot el ne mulasszam; las-