Erdős F erenc: Forradalom és szabadságharc Fejér megyében 1848-1849 - Fejér Megyei Levéltár közleményei 23. (Székesfehérvár, 1998)

Fejér megye ideiglenes megszállása

sek tanácskozásain is részt vett, azonban a megyebizottmány és a testület mellett működő bizottságok, választmányok nem válasz­tották tagjaik sorába a konzervatív Czirákyak „ügyviselőjét". Gyulai Gaál Ede mellett a forradalmárok lefoglalt javainak fel­ügyelőjeként kezdte meg tevékenységét. Személyesen irányította Batthyány Lajos, Batthyány Kázmér, Madarász László, Salamon Lajos, Fiáth István birtokainak zár alá vételét. 314 Heringh mögött nem maradtak el a megyebizottmány egyes tagjai sem, gróf Ester­házy László sárosdi és gróf Győry László perkátai földesúr a tör­vényszéken ítélkezett. Az egyházmegye vezetői közül főként Far­kas Ferenc nagyprépost és Farkas Imre kanonok bizonyította hű­ségét. A közigazgatás átszervezése után a lakossághoz intézett prok­lamációjában a császári és királyi biztos nyíltan fölfedte célját, a forradalmi erők és törekvések szétzúzását. „A fejedelem iránti hű­ségemben és hazám iránti szeretetemben... a netalán felmerülő el­lentörekvéseknek a fenyítő igazság súlya alá helyezésére mindig elegendő indokot fogok találni. Teljesítsék hű alattvalói kötelessé­güket, seregeijenek mindnyájan egy szívvel-lélekkel a trón körül! Oltalom a híveknek, bocsánat a megtérőknek, végveszély a pártütőknek!" 315 - így fejezte be a néphez intézett felhívását. Az osztrákellenes hangulat felszámolása érdekében a honvédsereg szétverésének hírét terjesztették a császárpártiak. A „dynasticus zsarnokok" hatalmába került megye népének szabadságát és sza­badságszeretetét álhírekkel nem lehetett megtörni. Különösen ak­kor nem, amikor egyre többen keltek át a Dunán, és csatlakoztak a honvédalakulatokhoz. Sallay Pál sárbogárdi református tanító február elején Kossuth kérésére vállalkozott arra, hogy rendszere­sen beszámol a nép hangulatáról, és a megye déli területein meg­kezdi az ellenállók összefogását, felveszi a küzdelmet a „schwarz­gelb" érzelmű tisztviselőkkel. 316 Gaál Ede első intézkedései között szerepelt az Országos Hon­védelmi Bizottmány rendeleteinek összegyűjtése és megsemmisí­tése. A feladat teljesítésére a járási tisztikar kapott "parancsot. A

Next

/
Oldalképek
Tartalom