Bordi Imre: A gulag rabja voltam - Fejér Megyei Levéltár közleményei 19. (Székesfehérvár, 1995)

szomorúan megy vissza a brigádba. Boldogan, mert megúszott egy napi munkát, jóllakott, s az átadott napi kosztért esetleg 2-3 gyufásdoboznyi mahorka is várja. És szomorú, mert holnap ismét munka, s ez a nap már csak emlék marad. (Amit leírtam itt, az nem fikció, nem kitaláció! Én is voltam ügyeletes!) Namármost: ezek után, ha valaki panaszkodott a parancsnoknak, hogy rossz vagy kevés a koszt, vagy hogy a konyhasók lopnak, a parancsnok rövid úton elintézte, hogy nem igaz, mert itt a maguk emberének az aláírása, a konyhán minden rendben történt. Reklamáljanak az ügyeletesnél. Ügyes ugye? Közben a telepen ment a vagonrakás. Pőrekocsira rönkfát raktunk, a mérettől függően 4-6-8-sorosan. Annak ellenére, hogy a szabvány a 6,5 m-es rönköknél csak 10 cm görbeséget engedett meg, nem volt könnyű feladat úgy elrendezni a rönköket, hogy jól leköthetőek legyenek és fixen maradjanak. Volt érzékem hozzá, így lassan átcsúszott kezembe a vagonscsikség. A vagonon én rendeztem, faragtam a fát, s ha kellett, én dirigáltam a felgörgetőknek, hogy milyen rönköt tegyenek fel a kocsira, ahol aztán én kötöztem le a vagont. Bizony sokszor majdnem elaludtam a vagon tetején, ami a síkos, havas rönkökön életveszélyes volt. Később a mi brigádunk kapott egy rozoga autódarut, és azzal rakodtunk. Sokkal gyorsabban ment, hiszen a kézzel való görgetést helyettesítette, de nekem sokkal több munkát jelentett. A daru kezelője egy fiatal román mérnök volt, Trajánnak hívták, nagyon sokat veszekedtem vele. Nem szerette a magyarokat, és persze mi sem kedveltük őt. Mindketten be akartuk bizonyítani, ki az úr a kakasdombon. Én a vagonon parancsoltam, ő a darun. Nagyon kellemetlen állapot uralkodott, gyakran kellett kívülről beavatkozni vitáinkba. Persze én mindig álmos voltam és ingerlékenyebb, így gyakran én húztam a rövidebbet. Kénytelen-kelletlen rájöttem, hogy nem bírom már sokáig ezt a másodnaponkénti alvást, de lemondani sem tudtam a viszonylagos jómódról. Közben az egyik etappal új magyar érkezett, Jármay Miklós. Őt is később tartóztatták le mint engem, így sok új információt hozott, melyek nem voltak remény keltőek. Korábban hivatásos rendőr csapattisztként szolgált, Nagyvárad helyettes főkapitányi tisztjét is