Bordi Imre: A gulag rabja voltam - Fejér Megyei Levéltár közleményei 19. (Székesfehérvár, 1995)

IV-V-VI. osztályok, amelyek eddig délután jártak iskolába, átkerültek - s velük én is - a szépemlékű Terney Magda tanító nénihez. Igaz, ő sem adta meg soha írásból az egyest (akkor ez volt a legjobb jegy), de ott legalább megszűnt a hátrányos megkülönböztetés. Majd következett a gimnázium. Negyedik osztályba jártam, amikor a karácsonyi szünet alatt nővérem volt osztálytársa, Bondár Laci, aki Marosvásárhelyen volt hadapród, eljött hozzánk látogatóba. Teljesen megszédültem a honvédtiszti egyenruhához majdnem mindenben hasonló egyenruhától, és a Laci által lefestett csoda élettől. Eltökéltem, hogy jelentkezem. Édesanyám hallani sem akart róla, édesapám csak hümmögött. Neki tetszett is, de aggállyainak is hangot adott. Cingár, elkényeztetett gyerek lévén édesapám esélytelennek látott, nem is beszélve arról, amikről hallottunk, hogy oda protekció nélkül nem lehet bejutni. Igyekeztek lebeszélni, főként egészségi, fizikai állapotomra hivatkozva. Engedtem a lebeszélésnek, de azzal a feltétellel, ha a húsvéti vakációban egy hetet Szegeden tölthetek Simor Jancsi barátoméknál. Ezt a lehetőséget megkaptam. Jancsival már a második napon a Szegedi Helyőrségi Kórházban voltunk egy sokoldalas „Felvételi vizsgálati lap"-pal, ahol két napon át tetőtől-talpig nagyon alaposan átvizsgáltak, különböző teszteket végeztettek velünk. A végeredmény: ,£zuvas fogát csináltassa meg, idült túltengéses manduláit távolíttassa el, ez esetben alkalmas." Büszkén vittem haza az eredményt, s mivel a fogorvost is, a mandulaműtétet is vállaltam, édesanyám is beletörődött abban a reményben, amit édesapám mondott: „Egy falusi tanító gyerekének protekció nélkül úgy sincs esélye, ott majd kibukik a fiú, de nem mondhatja, hogy mi nem engedtük." Elment a jelentkezés, jött a behívó a felvételi vizsgára, ami sikerült. Felvettek. 1942 őszén vonultam be a marosvásárhelyi Magyar Királyi Csaba Királyfi Honvéd Gyorsfegyvernemi Hadapródiskola 1. Gépkocsizó Lövész századába, ahol egy életre szóló eligazítást kaptam. Akkor 14-15 éves korban kezd alakulni a gyermekből a felnőtt, s ebben Altorjay Jenő ezredes, iskolaparancsnok szigorú, értő, keményen nyesegető keze meghatározóvá vált. Pedig hatalmas csalódásokkal kezdődött az intézeti élet. Az újonckiképzés időszaka és módja nem volt kifejezetten olyan, mint azt elképzeltük. Kezdődött azzal, hogy