Bordi Imre: A gulag rabja voltam - Fejér Megyei Levéltár közleményei 19. (Székesfehérvár, 1995)

sátor melletti „máglya" szaporodott. 5 hulla hosszában, 5 keresztben, hogy könnyen megszámlálhatok legyenek. Huszonöt után új rakást kezdtek. Később már a sátorban is találtunk halottakat, akik a végelgyengüléstől reggel már nem ébredtek fel. Ha a szomszéd észrevette, a kenyérosztásig nem szólt, - ha volt kenyér - hogy megpróbálja a halottét felvételezni. A ruháját természetesen leszedték, kicserélték rosszabbra, de mivel reggelre már merev volt a hulla, a cserét már nem adták rá. Neki már mindegy volt. Ha valami használható jobb holmi maradt utána, arra a sátorsztarsoj és a vagányok tartottak igényt. No, nem sok mindenhez jutottak. Hamarosan elöntötték bennünket a tetvek. Fürdési, mosakodási lehetőség ugyanis nem volt. November elejétől április közepéig kétszer jártunk fürdőben. Gyalog kellett bemenni Szedz-Vozsba, ott egy alig fűtött helyiségben kaptunk kb. 5 liternyi langyos vizet és egy kanál lúgot, ebben lehetett megfürödni. Fehérnemű-, vagy ruhafertőtlenítés nem volt, azt vettük fel, amit levetettünk. A sötét és hideg sátorban nem tudtunk tetvészkedni. Egy viharlámpa állt a sátor végén levő lakosztályban (kellett a kártyához) kinn lucsinkával világítottunk. Ezt a litvánok és az észtek vezették be. Ha jó gyantás fát találtak, azt méteres rönkre szétfürészelték, fölhasogattuk 1 cm széles és 2-3 mm vastag lécekké, ezek égtek a sátorban. Nagy világosságot nem adtak, csak annyit, hogy az ember megtalálja a helyét. A kályhához közeli helyekért ökölharc folyt. Eredetileg az emeleti priccsekért is, de február-márciusban alig akadt, aki vállalkozott volna az emeletre mászásra. Említettem már Lebegyev nevű sorstársamat. Vele álltunk össze párba a munkába, a priccsen is egymás mellett feküdtünk, az emeleten. Elhelyezkedésünk utáni első napokban kibővült a kör. Egy kb. korombeli fiú megszólított, hogy „Te vagy a magyar?" Mondom én. ő Solomon, válaszolta, s elmondta, hogy leningrádi, az anyja viszont finn. Nagyon értelmes zsidó fiatalember volt, nagy buzgalommal tanított oroszul. Jól ismerte a magyar-finn nyelvrokonság témáját. Sokat köszönhetek neki is. Sajnos ő nem volt eléggé edzett, ellenálló képességű, február végén egy reggel nem ébredt föl. Pedig hárman összebújva aludtunk, (egy buslátot alánk terítettünk, kettővel takaróztunk), hogy egymást melegítsük, hiszen a sapkánk,