Bordi Imre: A gulag rabja voltam - Fejér Megyei Levéltár közleményei 19. (Székesfehérvár, 1995)

ni. A moha alatt mocsár volt, ami a moha jó hőszigetelése következtében nem fagyott be. A vasút nyomvonalától balról jobbra árkot ástunk, hogy a nyomvonal (kb. 2,5-3 m széles volt) ne legyen víz alatt. 15-20 fokos hidegben embertelen munkát végeztünk. Nem is tudtuk a normát teljesíteni. Ezért rendszeresen nem kaptunk teljes vacsorát. Ruhánk, nemezcsizmánk átnedvesedett, s mivel kiszárítani nem tudtuk, ránk fagyott. Pár nap múlva CSTZ-ket és vattás ruhákat hoztak, rongyosakat, egeiteket és elszedték tőlünk a még viszonylag jó állapotú korábban kapottakat. Azt mondták, szárítóba viszik, de soha nem kaptuk vissza őket. A CSTZ-be vattáskabát ujjából készült „zacskókat" kaptunk bélésnek. Előfordult, hogy napokig nem hoztak kenyeret, mivel a hóvihar miatt nem tudták kiszállítani azt. Rendszeressé vált, hogy ha 2 napig nem kaptuk meg a kenyeret, akkor csak egy napra visszamenőleg adták ki a tartozást. Hajszoltak is a munkával, a volnyáskik válogatás nélkül ütöttek-vertek, hiszen a tervtől való lemaradás az 58. § árnyékát vetette számukra előre. A katonai őrség, mint mondtam nem avatkozott be, viszont később megtudtuk, hogy a volnyáskik üzletelésében vastagon benne voltak. Erről később még szót ejtek. A társaság hetek alatt teljesen tönkrement. A szegény doki próbált ugyan munka alóli felmentést adni, de abban sem volt köszönet, hiszen a felmentetteket kizavarták a sátor részére, no meg az őrség számára fát vágni. Csak akkor akadt egy kis nyugalom, ha hóvihar miatt nem engedett ki bennünket az őrség. Ha a hóvihar valakit kinn ért, nem volt más menekülési lehetősége, mint egy fa mögött leguggolni háttal a fának és a szélnek. Egy-egy ilyen szélroham fél órától 2-3 óráig tartott. Eleinte a munkahelyen nem volt számolás csak a sátornál, ahol a katonai őrség vett át. Egy ilyen vihar után 5 fővel kevesebben érkeztünk be, s a létszámellenőrzésnél az őrség követelte a teljes létszámot. Vissza kellett menni és lépésről lépésre átkutatni a munkaterepet. Meg is találtuk a hiányzó társainkat megfagyva. Be kellett vinni őket, s mivel az eltemetésükre sem engedély, sem lehetőség nem volt, a sátor mellé lettek fektetve, és a létszámellenőrzésnél hozzá lettek számolva az élőkhöz. Ők voltak az első halottaink. Ezután minden bevonulás előtt a munkaterepen is létszámellenőrzést tartottak. Naponta volt 1-2 megfagyottunk. A