Bordi Imre: A gulag rabja voltam - Fejér Megyei Levéltár közleményei 19. (Székesfehérvár, 1995)

blatnojok - szabályos érdekterületeket alakítottak ki egymás között, s vita esetén is a kártya döntött. Pedig a kártyázás szigorúan tilos volt. Ha motozásnál kártyát találtak, elkobozták, s ha néha betévedt egy-egy tiszt a barakkba és kártyázáson tetten érték a társaságot, akkor az elkobzáson kívül egy pár nap karcért is kiosztottak. Pedig a blatnojoknak majdnem mindent elnéztek. A kártyát azonban nem. Persze a kártya elleni küzdelem szinte eredménytelen volt. Ha elkobozták a kártyát, beindult a kártyagyár. A kenyérből egy jó nagy falatnyit péppé rágtak, egy kendőbe beleköpték. A két rétegbe hajtott kendőn keresztül paszírozták ezt a pépet, így remek ragasztót nyertek. Ezzel 3-4 réteg újságpapírt összeragasztottak, vodkás vagy konzerves üveggel összehengerelték, simították. Pár óra alatt megszáradt, és olyan kemény volt, mint a gyári kártya. Kiszabták, majd a leeső darabokból sablont vágtak ki a francia kártya szerint, és azok segítségével felfestették. A festéket a maradék ragasztóból készítették, a feketéhez gumikormot, a piroshoz téglaport kevertek a ragasztóba. A figurát betűkkel helyettesítették. Ha délben elkobozták a kártyát, este már az új paklival ment tovább a játék. Virágzott a cserekereskedelem is. Az általános egyenértékmérő (konvertibilis) valuta a mahorka és a kenyér, esetleg a cukor volt. 200 gramm kenyér=l gyufásdoboz mahorka=17 gramm cukor. (A 17 gramm cukor a napi adag volt, de a nagymenők nem szívesen vették meg, mert 10 adag sosem volt 170 gramm, hiszen azt már osztáskor megdézsmálták.) A valamivel jobb ruhadarabot szinte leszedték az emberről. Itt váltam meg, igaz nem egészen jószántamból, de Misa budapesti jó tanácsát megszívlelve, a bakancsomtól. Cserébe kaptam egy CSTZ topánt, 3 gyufásdoboz mahorkát és egy teljes napi menüt (500 gramm kenyér, két adag leves és egy adag kása. A cukrot sajnos nem sikerült kialkudnom.) Szerencsésnek éreztem magam, mert akkor már láttam, ha akarják, úgyis elveszik ,és akkor mit tehetek? Védelemre nem számíthattam, hiszen az oroszoknak sem volt ellenszere a blatnojok és sesztyorkák ellen. Egy 58-as §-os magyarnak végképp nem akadt támasza. Egy alkalommal valahogy verekedésbe kerültem egy kis tolvajjal. Amikor egy jó fogással fölébe kerültem, nagy ovációval üdvözölt a nézősereg hiszen szívük szerint való volt, hogy na most a kis