Zsigmondy László: A 2. magyar hadsereg a Szovjetunió elleni háborúban 1942-1943 - Fejér Megyei Levéltár közleményei 18. (Székesfehérvár, 1995)
A 2. magyar hadsereg harcai a Don menti szovjet hídfők felszámolásáért
gel nem könnyű megbirkózni. Nyomott volt a hangulat már a védőállások elfoglalása után is. Ez még fokozódott a védelem idején. A csapat hamar kifáradt, mert rendszeres felváltásra és pihentetésre nem volt lehetőség. A védőállásban pedig el kellett látnia a védelmet, s amellett erődítenie is kellett. Primitív tisztálkodási lehetőség mellett elterjedt a ruhatetű, amely a kiütéses tífuszt terjesztette. A csapat német élelmezést kapott, ami szokatlan volt némely tekintetben a magyar katonának. Ezért a hadsereg-parancsnokság magyaros kiegészítést kért az anyaországból (szalonna, kolbász, pálinka), ami jó későn érkezett a csapatokhoz, nagyrészt szállítási nehézségek miatt. A csapat hangulatát az is rontotta, hogy a posta; levelek, csomagok, sőt a karácsonyi szeretetcsomagok is megkésve érkeztek, mert a német kézben lévő utánszállító szolgálat nem tudott megbirkózni a keleti front sajátosságaival. A csapat elégedetlensége rontotta a morált. Nehéz volt a csapattal megértetni, hogy az ellátás, az utánpótlás kiesése ennek a háborúnak velejárója. A németek épp úgy szenvedtek miatta, mint a szövetségesek, mégis azzal az előnnyel, hogy a németek először saját csapataikat látták el, s csak azután a szövetségeseket. A tél beálltával sokat szenvedett a csapat a hidegtől. Nem lehetett mindenütt fűthető fedezékeket és óvóhelyeket kiépíteni. Helyenként a katonák a puszta földön aludtak. A zord orosz télhez a magyar katona nem volt hozzászokva. Nem is bírta a -30, -40 Celsius-fok hőmérsékletet. Végtagjai meggémberedtek, fegyverei nem működtek, befagytak. Érzékszerveik eltompultak. Az 1943-as harcok idején soha nem ismert jelenséget idézett elő a téli hideg: a katonák annyira apatikussá váltak, hogy csak a puszta életösztön vitte őket, nem reagáltak parancsokra, buzdításra, még a parancsnokok felkoncolási fenyegetéseire sem. Az ilyen állapotba jutott csapattal nem lehetett harcolni. Még egy lélektani jelenségről kell megemlékeznem: a védelem idején a 2. magyar hadsereg katonái nemcsak remélték, de hitték is, hogy 1942-ben karácsonyra otthon lesznek. Várták is epedve a felváltó alakulatokat. Közszájon forgott Kállay miniszterelnök 7 ' buzdító beszéde, amellyel egy csapatot búcsúztatott, amikor a harctérre indult. Ebből csak egy mondatnak terjedt el a híre; „...karácsonykor itthon lesztek..." A meg nem valósult „ígéret" csalódást és lehangoltságot idézett elő. Nem lehet Kállay miniszterelnököt kárhoztatni idézett mondata miatt. Mi mást mondhat az ország egyik első vezetője,
