Zsigmondy László: A 2. magyar hadsereg a Szovjetunió elleni háborúban 1942-1943 - Fejér Megyei Levéltár közleményei 18. (Székesfehérvár, 1995)
Függelék
Más... A felkoncolások. Már leírtam fentebb, amit erről mondanom kellett. Az, hogy Jány a szörnyű és végzetes I. 24-i parancsában erről írt, nem függ össze a mondókámmal. Ezt a parancsot többezres példányban terjesztették, tudom. Azt is, hogy hogyan történhetett meg, hogy ez kiment a hadsereg-parancsnokságtól (én Budapesten voltam, mint futár 128 , máskülönben meg tudtam volna akadályozni, mert érvényben volt a parancsom, amely szerint az I. a. (hadműveleti osztály) irodavezető minden olyan parancstervezetet köteles volt nekem tisztázás és elküldés előtt bemutatni, amit a vezérkari főnök nem látott, illetve, én nem láttam. A német 442. gyalogezred gépkocsiszállítása. Egyáltalán nem kérkedés akart lenni ennek megemlítése. Kétségbeesett helyzet, mindent meg kell próbálni. Arról nem tehetek, hogy a marne-i csata jutott eszembe. Bizonyára humornak szántad azt a megjegyzésed, hogy „kissé túlzás ezt a marne-i csatával és a párizsi taxikkal összehasonlítani". Effektive volt valami eredménye is. Legeza visszakergetéséről nem tudtam, csak annyit, hogy I. 16. este (a Heeresgruppe B döntése után) Jány közölte vele, hogy ki kell tartaniok az utolsókig. Hát, ami azt illeti, hogy a vasúti helyzetnek és a partizánoknak nem lett volna befolyása a 2. hadsereg vereségére, ezt mondhatom: a vereség így is, úgy is elkerülhetetlen volt. Nem volt azonban közömbös a pusztulás mérvére, különösen a pánikra és a tüzérségi és a gyalogsági nehézfegyverek elvesztésére (lovak, lótáp). És a felváltásra nézve sem! Hogy én feldicsérném dr. Horváth könyvét? Ezt Mayer (Újvárossy) Deske fogalmazta meg így. Teljes a félreértés: én csak azt domborítottam ki ebben a kérdésben, hogy őelőtte sokat írtak, mindenféle apropóból és céllal, de csak úgy „kapásból". Horváth volt az első, aki vette magának a fáradtságot és kutatott. Amit az okmányokból idéz: hiteles. Nem szóltam azonban arról, amit nem idéz. Pedig, sokszor egészen más a kép, ha mindent idézünk. Azt állítani, hogy Horváth tudatosan hallgatott el dolgokat, sem cáfolni, sem igazolni nem tudom (mert ő is halott már), ez is olyan kérdés -Laci, igenis, most is megismétlem-, amelynek megítéléséhez az is lehet reális feltételezés, hogy az író (Horváth) nem szakember, a szónak teljes értelmében. Adott esetben ez a „részleges" búvárkodás annál is inkább sajnálatos dolog, mert Nyugaton úgyszólván kizárólagosan a Horváth-féle könyvben szereplő adatokra támaszkodnak, mint magyar forrásra az írók.
