Zsigmondy László: A 2. magyar hadsereg a Szovjetunió elleni háborúban 1942-1943 - Fejér Megyei Levéltár közleményei 18. (Székesfehérvár, 1995)
A Vörös Hadsereg téli offenzívája a 2. magyar hadsereg ellen. A doni csata
is. Mindkettő megrekedt. Az 1. páncéloshadosztály egy másik harccsoportja 13 óráig elérte a Vtaraja Platyiletka kolhoz területét, ahol védelembe kényszerült. Az ellenség támadásának súlya Markinál és Krutyecnél bontakozott ki, ahol a Cramer hadtest csapatai megrekedtek. A harcokba belekeveredett a 13. magyar gyalogezred (19. könnyű hadosztály) is, amely a 19. könnyű hadosztály balszárnyát védte. A nap folyamán túlerejű ellenséges támadás érte, aminek az ezred nem tudott ellenállni, s megkezdte visszavonulását a Dontól. Hátráló s megbomlott egységeit a 219. szovjet lövészhadosztály követte és bekerítette. Megadásra szólították fel a hátrálókat, akiknek kötelékei már szétestek. Az ezredparancsnok, Pálos ezredes eleget tett a felszólításnak, így a csoport fogságba került, és alig őrzött csoportokban menetelt a fogságba. Egy alkalmas pillanatban Gáli alezredes szökésre szólított fel egy 25 főből álló csoportot. Ezek be is érkeztek Tatarinoba. A déli órákban Krutyecnél a 76. német gyalogezred két zászlóalja megkezdte visszavonulását Kamenkára. Ezzel a visszavonulással és a 13. magyar gyalogezred megsemmisülésével a Cramer hadtest ellentámadásának mindkét sarkpillére megingott. Ezalatt Volesjénél egész délután heves harcok dúltak. Jány az 1. páncéloshadosztálynál követte az ellentámadás menetét, s aggódott annak kimenetele iránt. Később elrepült a 26. német gyaloghadosztály harcálláspontjára Kamenkára, ahol a hadosztályparacsnok előtt kiöntötte szívét. Nagyon letörve hadseregének kritikus helyzete miatt panaszkodott, a be nem érkezett páncélelhárító fegyverek miatt és a mostoha bánásmód fölött, amiben részesült az OKH és a Heeresgruppe B részéről. A Wiese altábornaggyal való megbeszélés után Jány azzal hagyta el Kamenkát, hogy a Cramer hadtest ellentámadása kudarcot vallott. Cramer vezérőrnagy, a Heeresgruppe B döntésének bevárása nélkül 17 órakor elrendelte a támadások beszüntetését, s egységeinek a következő parancsokat adta: „Az 1. magyar páncéloshadosztály 20 órai kezdettel Kamenkán át Jevdakovora megy vissza. Gépkocsizó-lö vészezredé vei Kamenkától délre biztosító vonalat szálljon meg, amelyben a magyar VII. hadtest később visszavonuló részei felfoghatók lesznek. A 26. német gyaloghadosztály Krutyec, Kamenka térségébe megy vissza, és a vasútvonal mentén védelembe megy." Ezt követően Cramer fő gondja a visszavonulásra irányult. Nem volt már előtte kétséges, hogy a doni védőállásokat visszafoglalni nem