Lánczos Kornél 1893-1993 - Megyei Levéltár közleményei 15. (Székesfehérvár 1989)

Abonyi István: Lánczos Kornél eredményei a relativitáselmélet területén

szecsketípus vált ismertté. Ezek egységesítésére nem elegendő - vagy túl komplikált az eredeti program fegyvertára. Amikor ezt mondjuk, Lánczos - és Einstein - konzervatív józanságára gondolunk, akik sohasem adták magukat át a könnyű általánosításoknak. Ez a mértéktartás akkor értékelhető igazán, ha tudjuk, 1916 és 1950 között több ezerre tehető egységes térelmélet látott napvilágot. Lánczos több dolgozatban elemezte a „távoli párhuzamosság" („Fernparallelismus") koncepciójával kidolgozott Einstein-féle egységes térelmélet, mint új térelmélet tartalmát és lehetőségeit [26]. A téridő geometriai paramétereinek a szaporítását a négyes dimenziószám megőrzése mellett úgy próbálta megoldani, hogy észrevette, az általános relativitáselméletnek kidolgozható olyan új kanonikus formalizmusa [27], ami a görbületeknek egy új, kvadratikus kifejezését feltételezve, a Hamilton-függvényben vezet új paraméterekhez. így jut a mechanikus feszültségtenzor mellett egy elektromágneses feszültségtenzor bevezetésének lehetőségéhez [28, 29]. Lánczosnak ez a kutatási iránya úgyszólván azonnal felhívta magára Einstein figyelmét, aki csakhamar meghívta magához, hogy együtt munkálkodjanak a megoldás keresésén (a dokumentum reprodukcióját lásd Marx György cikkében [10]). Közös publikációra azonban nem került sor, de több évtizedre kiterjedő baráti és tudományos levelezés lényegi együttműködésről tanúskodik. Lánczost sokáig foglalkoztatta a mozgásprobléma után ez a témakör. Az új szituációra vonatkozó Einstein-egyenletek levezetése variációs-elvből az a mozzanat, ahol az új geometriai szabadsági fokok megteremnek. Ehhez a Riemann-Christoffeltenzor tulajdonságait vizsgálta [31, 34], majd a feltételes variációfeladat idevágó formáját [31]. Ezekkel tudta az elektromágnesség szerinte természetes helyét kijelölő klasszikus elmélet legfejlettebb alakját kidolgozni [32, 33]. Külön érdemes még kitérni Lánczos Kornélnak egy olyan eredményére, mely 1942-ben sajátos egységbe igyekezett foglalni a gravitációt, az elektrodinamikát és a kvantummechanikát is. Ez utóbbit természetesen abban a szerepkörben, amit az az anyaghullámok - a de Broglie-hullámok - vagyis az anyag kettős természetének az elméleteként játszik, vagy játszott annakidején. „Anyaghullámok és az elektromosság" [35] című