Lánczos Kornél 1893-1993 - Megyei Levéltár közleményei 15. (Székesfehérvár 1989)

Abonyi István: Lánczos Kornél eredményei a relativitáselmélet területén

Az ARE a gravitációt az Eötvös-törvényben megfogalmazott tapasztalati tény alapján geometrizálta. Ez azt jelenti, hogy a gravitáció fizikájának kijelentései geometriai fogalmak segítségével fejeződtek ki. Hamarosan, már Einsteinben is, felmerült az a gondolat, hogy meg kellene keresni a geometriai keret megfelelő bővítésével- általánosításával - azokat a térszerkezeti jellemzőket, amelyek az elektromágneses kölcsönhatás paramétereivel azonosíthatók lehetnek. (Ez a geometriai modell bonyolítása.) Ilymódon az elektromágneses erőtér elmélete is geometrizálható lenne és ha az ARE kereteibe is beilleszthető lesz, akkor ugyanarra a mintára készült elmélet a gravitáció és az elektromágnesség egységes szerkezetű elméletévé válna. Nincs kizárva, hogy az egységesítési törekvéseket az új elmélet új mondanivalója- ami várhatóan a klasszikus betéteken túlmegy majd - fog visszaigazolni. A tőle megszokott módszerességgel vetette bele magát Lánczos ebbe a kutatásba is. Először az elmélet geometriájának megváltoztatása nélkül kísérletet tett arra, hogy az elektromágnességet a Riemann-geometria természetes tulajdonságaként értelmezze [251. Erre az adott neki lehetőséget, hogy észrevette: a gravitációs téregyenletek integrálása - ha azokat egy alkalmas Hamilton-elv segítségével építettük fel - a kanonikus egyenletekben egy szabad négyesvektor felléptéhez vezet, melyet egy mellékfeltétel kirovása - a hosszegységtől való függetlenség (mértékinvariancia) megkövetelése - után egy a Lorentz-feltételnek eleget tevő fizikai vektorpotenciállal azonosíthatunk. Ez aztán elvezet az elektrodinamika törvényeihez, ez jelenti az elektrodinamikának a természetes helyét a gravitációelméletben (Lánczos kifejezése). Lánczos később érdeklődéssel fordult ahhoz a felfogáshoz is, mely Einstein nyomán a gravitáció és az elektrodinamika egységes térelméletét úgy kívánja kiépíteni, hogy a geometrizáció programját követi. Ezt a szemléletet követve sokat azt „a még egy további kölcsönhatást" úgy vélték, és vélik ma is befogadni, hogy a téridő dimenziószámát nyakló nélkül növelik, és a hétköznapi gravitációs történést a hagyományos négydimenziós altérbe utalják. Ezt az eredeti formájában - tehát a klasszikus megnyilvánulásokra szorítkozva - hamarosan divatjamúlttá tette már az a körülmény is, hogy a 20. század végére több, a programhoz túl sok kölcsönhatás és túl sok ré-