Lánczos Kornél 1893-1993 - Megyei Levéltár közleményei 15. (Székesfehérvár 1989)

Abonyi István: Lánczos Kornél eredményei a relativitáselmélet területén

már korábban is rámutatott, hogy általános mozgás esetére nehéz az energia-impulzus-tenzornak a test belsejében felvett értékét kitalálni, ennek meghatározását is a téregyenletekre kell bízni, másrészt az ARE maga is hozhat új effektusokat. A mozgásegyenlet leszármaztatása problémakörének lezárása ezután azzal a megoldással következett be, hogy a kiterjedt forrásokra A. Papapetrou kidolgozta a tömegeloszlás momentum-sorának megközelítését [22]. A pontszerű forrásokra L. Infeld és /. Plebanski - a Dirac-féle deltafüggvény disztribúcióelméleti megalapozása után - a deltafüggvénnyel végzik el a mozgásegyenlet levezetését a téregyenletekből [23]. Sajátos körülmény, hogy Infeld és Plebanski monográfiája, amelyet tulajdonképpen az általános relativitáselmélet e problémakörének szenteltek a szerzői, Lánczos Kornél eredményeiről, módszeréről és tételeiről egyáltalán nem emlékeztek meg. Lánczos Kornél legnagyobb jelentőségű hozzájárulása az ARE kidolgozásához a mozgásegyenletek problémájának vizsgálatában született, miként a fentiekben vázoltuk. Érdekes körülmény, hogy a problémakör lényegét - és benne Lánczos teljesítményét - a relativitáselmélet nagymonográfiái közül csak J.L. Syngeműve [24] méltatja jelentőségének megfelelően. Synge Lánczost jól ismerte, éveken keresztül együtt dolgoztak a dublini Institute for Advanced Studies falai között. Relativitáselméleti végjátékok: Lánczos és a klasszikus egységesített térelméletek Az ARE keretében a gravitáció elmélete kibontakozóban volt a húszas-harmincas években - mint láttuk. A klasszikus térelméletben, az ARE hatása miatt az atomfizikában pedig a kvantummechanika lendületes kibontakozása (1927-1930) következtében fokozott érdeklődés nyilvánult meg az elektromágneses jelenségeknek az általános relativitáselméletbe történő lehető legtermészetesebb befoglalása iránt. Nem árt felidézni, hogy ekkor még csak a gravitáció és az elektromágneses kölcsönhatás volt ismert, az erős és a gyenge csak a harmincas évek közepétől bonyolította a képet, végleges polgárjogot azonban csak az ötvenes években szerzett. A modern egységesítési törekvések is csak körülbelül azóta jelentősek.