Hollósy-Kuthy lászló: Élményeim a második világháború alatt 1939-1945 - Megyei Levéltár közleményei 14. (Székesfehérvár, 1989)

V. Végakkordok

érkeztünk Aschachba, ahol a már odatelepített magyar műszaki szertár helyezkedett el. Szívesen befogadtak és barakktáborban kaptunk elhelyezést. Kb. egy hét múlva megérkezett Aschachba egy uszály utász pótalakulatokkal. Hívtak az uszályra. Nem sokat elmélkedtem, felszálltam az egész családommal. A rakodótérben közös szállásunk és közös étkezésünk is volt. Az uszály, a Katherina Walner vontató vontatása mellett, először Passaut érte el. Itt nagy bombázásban volt részünk. Majd tovább indultunk. A vontató ott tett le minket, ahol akartuk, ahol a partviszonyok erre a célra megfelelőek voltak. így a bajorországi Künzing falu közelében, Vielshofen után kötöttünk ki. Az első napokban a bizonytalan hadihelyzet miatt az uszályról ki sem szálltunk. Vártuk az amerikaiakat, hogy vége legyen már ennek a szomorú játéknak. A németek részéről sem volt már komoly ellenállás. Fiatalkorúak gyülekezete védett, a védőállások azonban már ki voltak emelve. A künzingi tartózkodásunk talán harmadik napján este harci zajt hallottunk. Másnap megjelentek az első amerikai gépkocsik az uszálynál, inkább csak egyéni látogatások voltak. Elvitték az uszályon található néhány fegyvert, önkéntes beszolgáltatás alapján. Nekem a pisztolyomat meghagyták. Különben teljesen magunkra voltunk utalva, nemigen törődött velünk eleinte senki. A magyarok egyéni útjaikat járták. Az élet a hajón elég kezdetleges volt. Emeletes ágyak, nők és férfiak keverve. Közös konyhán éltünk, mindenki azonban külön sütött és főzött, az uszály kormányosa jóvoltából annak konyhájában, vagy a parton rögtönzött tűzhelyeken. Orvosunk volt, de gyógyszer nélkül. Eleinte jóban voltak egymással az uszály lakói, később kitört a magyar betegség, veszekedések keletkeztek, még családokon belül is. Voltak feleségek férj, férjek feleség nélkül. Először nagy volt a sopánkodás emiatt, később párok alakultak. Idősebb családok szobát béreltek a közeli faluban. Ebben a helyzetben követtem el, a mai szemmel nézve, életem egyik ballépését, szervezni igyekeztem a magyarokat. Indító okom erre az volt, hogy a zömével elesett magyaroknak tényleg szükségük volt valakire, aki ügyeikben és érdekükben megfelelő súllyal eljár. A nyilasok távol állottak tőlem, alattuk nem szolgáltam, tehát alkalmasnak gondoltam magamat ezen kis csoport magyarság képviseletére. Ugyanis hamarosan rájöttem arra, hogy míg az egyik magyar táborban vagy lakhelyen dúskáltak a földi javakban, akadt háromnégy orvos is, addig a másik helyen nyomorogtak. Össze is hívtam hamarosan a szomszédos magyar táborok vagy lakhelyek vezetőit és polgári tekintélyeit, és előadtam nekik a helyzetet és tervemet. Mind egyetértettek. Az egyik táborparancsnok, volt alárendeltem, azonban azzal a fenntartással élt, hogy tábora készletét nem bántom. Ilyen körülmények között persze nem voltam hajlandó a vezetés átvételére, csak a feltétlen engedelmesség és bizalom vezethet eredményhez. Az összehívottak végül is természetesen a magyarság helyi összefogásához hozzájárultak és azt örömmel üdvözölték.