Hollósy-Kuthy lászló: Élményeim a második világháború alatt 1939-1945 - Megyei Levéltár közleményei 14. (Székesfehérvár, 1989)

V. Végakkordok

Kertelés nélkül meg kell mondanom, hogy az orosszal, az ismeretlen kérdőjellel, a találkozást kerülni akartam, ezért a Magyaróvárra való továbbmenetelt, már a családom miatt is szükségesnek tartottam. November hó közepén, szabadságom leteltével bevonultam a műszaki felügyelőséghez, mint beosztás nélküli, Magyaróvárra. Egy épp odainduló katonai tehergépkocsin kaptam családommal és ingóságaimmal együtt helyet. Rokonokat és barátokat, a budapesti lakásomat fájós szívvel hagytam el. Nem tudtam akkor, hogy fogom-e és milyen körülmények között azokat viszontlátni? Magyaróváron volt alárendeltjeim mindent előkészítettek ott-tartózkodásomhoz. Általuk jó szobát kaptam, az utász étkezdében étkeztünk. A napok csendesen teltek, csak egyegy látogató szakította meg az egyhangúságot. Ezekkel a fő témánk az ország helyzete, az eshetőségek megtárgyalása volt. Mint rendelkezési állományú, a műszaki felügyelőségre és egy Magyaróváron székelő katonai vasúti hatósághoz jártam tájékozódni. Hamarosan megjött a honvédelmi miniszter rendelkezése velem kapcsolatban. Jelentkeznem kell honvédorvosi vizsgára és kérjem a nyugállományba helyezésemet. Tehát nyugállományú lettem. Figyeltem, amennyire módomban állott a tél folyamán a harctéri eseményeket. Karácsony után kaptam Kovarcz

156 aláírásával egy parancsot, hogy a munkás hadsereg felügyelőjévé neveztek ki, ezen állás betöltésére azonban sohasem került sor. A családom Magyaróváron közben - sok ide-oda és zavar után - 7 személyre szaporodott, akikről a jövőben végeredményben nekem kellett gondoskodnom. Tavasz felé mindjobban szűkült a dunántúli katonai helyzet, és mind nyilvánvalóbbá vált, hogy az egész ország orosz kézre jut. A nagy kérdés vetődött fel előttem, kimenjek-e Németországba, vagy bevárjam-e a hódítókat? A család szempontjából jobbnak látszott Németország. Személyemre nézve megállapítottam, hogy valamely fogságba kell esnem, vagy angolszász, vagy orosz fogságba. Az előbbit választottam. Ennek keresztülvitele, mint beosztás és jármű nélkülinek, igen nagy nehézségekbe ütközött, lévén minden jármű lefoglalva az általános nyugatra való özönlés miatt. Volt alárendeltem felajánlotta, hogy tehergépkocsit bocsát majd, ha szükséges lesz, rendelkezésemre. 1945. húsvét táján a német ellenállás annyira összeomlott, hogy az általános pánikszerű nyugatra való menekülés megkezdődött. Csak egy kisebb tehergépkocsit kaptam, elég rossz állapotban, úgy hogy a családomhoz tartozó 7 személy, csak a legszükségesebb kézipoggyásszal fért el. 1945. március utolsó napjaiban estefelé indultunk nagy nehezen útnak, mint majdnem utolsók, sok zavar közepette. Hosszadalmas út után, eltévedésekkel, reggelre érkeztünk Bécsbe, onnét nyugatabbra tovább. Az Enns folyónál a németek szűrőállomást rendeztek be és sokaktól elvették javaikat. Láttam elég sok méltatlankodó magyart, hallottam jelenetekről, hogy magyar katonák vaskeresztjeiket dobták oda a német szűrő közeghez. Délután folyamán Linz érintésével