A zsidók Fejér megyében - Fejér Megyei Levéltár közleményei 4. (Székesfehérvár, 1989)
Erdős Ferenc: Kereskedő családok Etyeken a XIX. század második felében
üvegest, illetve üvegmetszőt. Egyikük mesterlevéllel rendelkezett, másikuk viszont ún. kontár iparosként dolgozott. Jelentősen megváltozott a helyzet a XIX. század végére: a község kereskedelmének kulcspozícióit - keresztény kereskedők mellett - a zsidó kereskedők tartják kezükben. Közel egy emberöltő alatt folyamatosan telepedtek meg a kereskedő családok. Az Eckstein , a Fantusz, a Frühauf, a Fle ischmann családok nyitottak vegyeskereskedést a községben. A zsidó családok a környező helységekből - Tordas, Baracska, Kajászó- szentpéter, Zsámbék - telepedtek meg, de érkezett kereskedő Kecskemétről és Dunaszerdahelyről is. A zsidó közösség létszáma is lendületesen gyarapodott, az 1848. évi 16 főről 1863-ban 46 főre, majd 1870-ben 58 főre emelkedett. A századfordulón pedig meghaladta a 80 főt. Ha arra keressük a választ, miért következett be a község kereskedelmi életében pozitív változás, miért lett Etyek a zsidó kiskereskedői réteg számára vonzó település, akkor a kapitalizmus általános hatásán túl az egyedi, csak az erre a településre jellemző sajátosságokat kell elemeznünk. Különös tekintettel a földműves társadalom és a kereskedő réteg elsősorban gazdasági, de nem elhanyagolható mértékű politikai kapcsolatára. Az abszolutizmus időszakában kibontakozó tőkés fejlődés nem maradt hatás nélkül Etyeken sem. A paraszti társadalom igen jelentős átrétegződésére került sor, amelynek kezdetét a jobbágyfelszabadítás kodifikálása jelentette. Jelentós mérföldkőnek bizonyult e folyamatban az 1853. évi úrbéri pátens végrehajtása, az úrbérrendezés. Etyek földesura, a Székesfehérvári Káptalan és a tegnapi jobbágyok egyaránt érdekelve voltak az úrbérrendezés mielőbbi befejezésében. Az érdekeltek igen gyorsan közös álláspontra helyezkedtek, a földesúr és földművesek békés egyezsége azt eredményezte, hogy 1856-ban már be is fejeződött az úrbérrendezés. A feudális kötöttségektől mentes szabad paraszti birtoktestek váltották fel az úrbéres földeket. Kedvező belső és külső feltételek