Bödő István et al. (szerk.): „Füstölgő romok közt” - Fejér megyei helyzetjelentések a második világháborút követően - Fejér megyei történeti évkönyv 31. (Székesfehérvár, 2016)

Települési dokumentumok

az orosz katonai parancsnok úr rendelkezésének, és a községet hajnalban egy kis élelemmel és a legkevesebb ruhával elhagyták. Etyek községben, majd onnét Biatorbágy és Sóskút községekben menekültünk, és csak 1945. év nagypénteken2 térhetünk haza Bicskére. Amikor hazatértünk, bútorainkat elégetve, összetörve, ruháinkat elégve vagy egyáltalán nem találtuk meg. A község piszkos volt, piszokkal, lövedékkel volt tele és nagyon sok volt az állati, valamint emberi hulla, melyek eltemetésre vártak. Iszonyú munkát adott a község lakóinak a község rendbe hozása, és a hullák és emberi tetemek eltakarítása. Épületeink egy része romban, többi rész, pedig kisebb-na- gyobb hibákkal, sérülésekkel volt található. Olyan épület nem volt a községben, ami ne rongálódott volna meg a szakadatlanul tomboló 3 hónapos „égszakadás” következtében.

Egyetlen ló, egyetlen tehén, egyeden baromfi, egyeden sertés sem maradt a községben. Mindenki egyformán szegény volt, iparos, kereskedő, paraszt, jegyző mindenki. Senkinek sem volt még betevő falatja sem. Ha az ember visszagondol ezekre az időkre, hát a csodával határosnak tartja, hogy a község egyáltalán képes volt kilábalni majdnem gyógyíthatadan bajából, szegénységiből, nyomorúságából. Az emberek először közönyösen nézték a biztos pusztulást, érzékedének voltak az élet iránt, mert látták életük munkájának teljes és tökéletes elpusztulását. Hogy a lakosság mégis elkezdte szinte reménytelennek tűnő építőmunkáját, abban nagy része van a bicskei kommunista pártnak, mely párt minden szervezési munkát maga mögött hagyva dolgozott a köz érdekében, és hívta fel a község lakóit a munkára. Megalakult a nemzeti bizottság, melynek munkáját eléggé dicsérni nem lehet. Népi szerv volt, tele reménynyel, hivatásérzettel, építeni akarással. Ezeknek a nemzeti bizottságoknak köszönhető véleményem szerint az, hogy az ország jelenleg úgy áll és ott tartunk, hogy minden reményünk megvan a biztos boldogulás fele. Azután jött a földigénylő bizottság, a termelési bizottság, melynek, mint népi szervek példát mutattak, hogy hogyan kell kevesebb hozzáértéssel, de igaz magyar akarattal csodát művelni.

Az elöljáróság épülete teljesen használhatadanná vált. A hivatalt először egy utcasarkon, később pedig egy magánház üres, hideg szobájában indítottuk meg Borbély József jegyző úrral együtt. Reggel 6 órától este 10-ig szakadadanul a felek rendelkezésére állottunk, mert tudtuk, hogyha mást nem, egy-egy bizonyítványt tudunk adni a népnek, melyet esedeg élelembeszerzésnél felhasználhatnak. Irodai bútorunk, írószerünk, papírunk egyáltalán nem maradt. A község középületei hazatérésünk után még hosszú ideig kórház célt szolgáltak és részünkre megközelíthetedenek voltak. Grandiózus, leírhatadan az a küzdelem, melyet Bicske község lakossága azóta a mai napig végigharcolt. Egy szál rongyos ruhában és cipőben járták az országot, megmaradt ócska vackaikat cserélték el állatokért, élelemért. Soha nem látott összetartás volt a szegénységben, iparos, paraszt és értelmiség között, mely összetartást nagyon jó lenne örökre megtartani, mert ezzel, sokkal hamarabb képesek voltak elérni a kitűzött célunkat.

118