Csurgai Horváth József – Erdős Ferenc: „Jelszavakkal nem lehet országot építeni!” Fejér megye alispánjának és Székesfehérvár város polgármesterének éves jelentései 1945–1950 - Fejér megyei történeti évkönyv 30. (Székesfehérvár, 2012)

„Jelszavakkal nem lehet országot építeni!”

„Jelszavakkal nem lehet országot építeni!” a kisgazdák székháza elé vonult, majd Nyirjessynek a cisztercita rendházban lévő lakását feltörték, átkutatták. Október 10-én behatoltak az FKGP Hősök terén lévő székházába, összetörték a berendezést, megrongálták a telefont, ezzel - ismerve az akkori közlekedési és hírközlési viszonyokat - megbénították kapcsolatukat a budapesti pártközponttal és a vidéki szervezetekkel. Az akciók, bár zavart keltettek az FKGP-ben, nem érték el céljukat, nem törték meg a párt választási agitációját. Az atrocitások semmiképp sem szolgálták a kommunista párt választási küzdelmét, és károsan befolyásolták nemcsak a város lakos­ságával, hanem az SZDP-vel való együttműködést is. Megállapíthatjuk, hogy a budapesti választások után az MKP, de bizonyos fokig a szociáldemokraták koncepciójában is a kapkodás jelei voltak tapasztalhatók. Az egymással történő rivalizálás útjára léptek. A Nemzeti Parasztpárt október 14-én tartotta utolsó nagygyűlését, amelynek központi témája a párt önálló politikájának hangsúlyozása volt, különösen azzal a váddal szemben, miszerint a Nemzeti Parasztpárt a kommunisták „leányvállalata”. A választási harc utolsó felvonását az október 28-i MKP és SZDP nagygyűlés jelentette. Rajk László, a Központi Vezetőség titkára beszédében az elszabadult kedélyek csillapítására törekedett, hangsú­lyozta: egyik párt sem engedheti meg azt, hogy a választási harcban „rálicitáljon” a má­sikra, mert az ország nehéz gazdasági és politikai helyzetében csak a koalíció vállalhatja a feladatok megoldását. Szakasits Árpád az SZDP szónoka - Rajkhoz hasonlóan - kulcs- fontosságúnak ítélte az infláció megakadályozását, a mezőgazdaság és az ipar újjáépítését szorgalmazta.22 Ezzel a tömegrendezvénnyel lezárult a pártok választási nagygyűlés-sorozata, a Polgári Demokrata Párt nem tartott összevont megyei rendezvényt. Az 1945. november 4-i nemzetgyűlési választások Fejér megyei eredménye: 1. Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt 90 576 62,87% 2. Szociáldemokrata Párt 23 270 16,15% 3. Magyar Kommunista Párt 17 685 12,28% 4. Nemzeti Parasztpárt 9 338 6,48% 5. Polgári Demokrata Párt 3 204 2,23% A kisgazdapárt országos átlagánál (57,03%) jobb eredménnyel megszerezte a szava­zatok abszolút többségét, a megye 100 községében - Zámoly kivételével - a legerősebb politikai pártnak bizonyult. Székesfehérvár thj. város esetében a pártok eredményei eltérőek a megyei eredményektől. 1. Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt 11 360 56,22% 2. Szociáldemokrata Párt 6 286 30,30% 3. Magyar Kommunista Párt 1 440 6,96% 4. Nemzeti Parasztpárt 1 014 4,90% 5. Polgári Demokrata Párt 335 1,52% A kisgazdapárt ugyan itt is megszerezte a szavazatok abszolút többségét (56,22%), a munkáspártok viszont meglepő eredményeket produkáltak: az SZDP 30,3%-ot, az MKP 6,96%-ot ért el. A Parasztpárt 4,9%, a Polgári Demokrata Párt 1,6%-os szereplése nehe-

Next

/
Oldalképek
Tartalom