Csurgai Horváth József – Erdős Ferenc: „Jelszavakkal nem lehet országot építeni!” Fejér megye alispánjának és Székesfehérvár város polgármesterének éves jelentései 1945–1950 - Fejér megyei történeti évkönyv 30. (Székesfehérvár, 2012)

Székesfehérvár polgármesterének 1947. évi jelentése

Székesfehérvár polgármesterének 1947. évi jelentése Az év folyamán 3 alkalmazott ellen indult fegyelmi eljárás, éspedig Pál Andrásné iroda­segédtiszt, Kováts Sándor fogalmazó és Pávits József polgármester-helyettes ellen. E két utóbbi [ügy vizsgálata] folyamatban van, míg Pál Andrásné ügye jogerős ítélettel befejez­tetett, amellyel őt fegyelmi hatósága állásvesztésre ítélte.11 A személyzeti létszámhiány legsúlyosabban a mérnöki hivatali szakszemélyzetben je­lentkezik, éppen ezért a belügyminiszter úrhoz felterjesztéssel éltünk, hogy ennek pótlása iránt a minisztertanács elé előterjesztéssel éljen. Külön kell megemlékeznünk az anyakönyvi hivatal érdemleges ügyforgalmáról, és meg kell állapítanom azt az örvendetes tényt, hogy városunk lakosságának természetes sza­porodása 1947. év folyamán megindult. Adataink nem teljesek ugyan, de azoknak alap­ján megállapítható, hogy december 6-ig ennek a szaporodásnak a mértéke 107 fő volt. Miután 1043 születéssel szemben 836 haláleset jegyeztetett be az anyakönyvbe. A gyer­mekek jogállásáról alkotott törvény és annak végrehajtása tárgyában kelt 99 000/1947. BM számú rendelet alapján ez ideig az anyakönyvbe 33 bejegyzés foganatosíttatott, 41 ügyben az eljárás folyik.12 A város újjáépítése terén részletes és számszerű adatokkal alátámasztott eredményekről szóló jelentésemet ezeknek az adatoknak feldolgozása után a teljes esztendőre vonatkozó­lag ugyancsak jövő év első közgyűlésén leszek bátor a közgyűlés elé terjeszteni, miután ezeknek az adatoknak feldolgozása még folyamatban van.13 Engedtessék meg azonban, hogy a város lakosságának szociális helyzetéről nyújtsak némi tájékoztatást. Köztudott dolog, hogy a most elmúlt gazdasági év eredményei a várakozásnak mélyen alatta maradtak. Az aránylag kedvező tavasz eleji időjárás után korán beköszöntött a szá­razság, és nyár végi aszály a terméseredményeket rendkívüli mértékben lerontotta. Ez a körülmény egész szociális helyzetünkre rányomta súlyos bélyegét. Ennek következménye volt mindenekelőtt a liszt fejadagjának jelentős mértékű csökkenése, és [a] kukoricaliszt­nek, mint emberi tápláléknak nagyarányú előtérbe helyezése. A fennálló törvényes ren­delkezések [a] határaink[on] belül megszabott közellátási tevékenységben ennek ellenére mind ez ideig zökkenő vagy fennakadás nem történt. Az elmúlt őszön nagyarányú burgo­nyaszükséglet mutatkozott, [a]melyet a kereskedelem hatósági támogatás nélkül kielégí­teni nem bírt. Ezért határozott a város vezetősége úgy, hogy [a] burgonya beszerzésével a kereskedelem segítségére siet. Ennek az akciónak eredménye mutatkozott is, mert a burgonya árszintjét 105-110 fillér körül sikerült biztosítani, kereskedőinket pedig ellátni burgonyával oly mértékben, hogy a lakosságot ki tudták szolgálni. Étolaj- és zsírellátás körül említésre méltó fennakadások nem voltak. A hatósági tejellátás és cukorellátás szin­tén zökkenőmentesen folyt, bár a tej ellátás körüli kényszerű korlátozások a szarvasmarha­állomány háborús megfogyatkozásai miatt még mindig fennállnak. Az utóbbi hetekben nagy erővel indult meg a termelők elszámoltatása, amit rövidesen az önellátók ellenőrzése is követni fog. Bár közellátási helyzetünk e gazdasági év folyamán mindvégig nehéz lesz, mégis úgy érzem, bízhatunk abban, hogy a kormány erélyes intézkedései és hatóságunk lelkiismeretes végrehajtó munkája át fognak segíteni bennünket ezeken a nehézségeken. Sajnos talán még ennél súlyosabb a helyzet jelen pillanatban a munkanélküliség terén. Amint jelentésem elején voltam bátor feltárni, a hároméves tervnek beruházási program­jában a kezdeti nehézségek okozta helyzet megakadályozott abban, hogy nagyobb arányú 178

Next

/
Oldalképek
Tartalom